
Fotó: Máthé Zoltán
Már egy nappal a kezdés előtt, pénteken készen áll a terület a vendégek fogadására a Székely Vágta helyszínén. A szervezők tájékoztatása szerint az összes előkészületet megtették a budapesti Nemzeti Vágta székelyföldi előfutamára, és pénteken meg lehet tekinteni a Székely Dózsa György táncjáték nyilvános főpróbáját is.
2014. július 18., 17:162014. július 18., 17:16
A Székely Vágtán a Kovászna Megyei Mentőszolgálat három mentőkocsival lesz jelen – közölte Török Zsuzsanna intézményvezető. Elmondása szerint már pénteken este tizenegy kollégája teljesít szolgálatot a rendezvény helyszínén, szombattól pedig naponta 14 fős egészségügyi személyzet látja el a helyszíni ügyeletet.
Az orvosok, asszisztensek és járművezetők mellett a megyei Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei is folyamatos felügyeletet biztosítanak – mondta Buna Hunor, a Vöröskereszt munkatársa. A civil szervezetek elsősegélynyújtásban képzett önkéntesei közül naponta nyolcan teljesítenek szolgálatot. A Székely Vágta szervezői a kulisszatitkokba is betekintés nyújtottak: elmondták, hogy már egy héttel az esemény előtt elkezdték „apránként felépíteni” a teret. Hétfőn épült a színpad, rendezték a pályát, illetve kijelölték a sátrak helyét. Kedden a Duna Televízió munkatársai egyeztettek a helyszínen, hogy a felvételeken a legjobban élvezhető képet mutassák majd a nézőknek. Szerdán szépült a tér: a Dózsa-korabeli díszítés elemei a helyükre kerültek, színt kaptak a fatuskók, lobogtak a kis zászlók. Csütörtökön a vásári sátrak és a jurták is épültek, míg péntekre készen állt a tér fogadni a lacikonyhásokat, árusokat, kézműveseket és az érdeklődőket.
Az Óriáspince-tetőn a pénteken a kíváncsiskodók a Székely Dózsa György tánc- és lovaspróbáinak kulisszái mögé is benézhetnek, hiszen a táncosok és a lovasok immár a helyszínen „rakják össze” a darabot, este 21 óra 30 perctől pedig a teljes produkciót, teljes felállásban is eljátsszák. A Székely Vágta és a Vadon Egyesület honlapján élőben is követhetőek az események, szombaton és vasárnap pedig a Sepsi Rádió élő műsorában webkamerán láthatják – a 98,5 FM-en hallhatják is –, hogy mi történik az Óriáspince-tetőn. Ugyanakkor a rendezvényről július 26-án, szombaton 16.15-kor és július 27-én, vasárnap 16.25-kor egy-egy órás összeállítást közvetít a Duna Televízió, majd ismétlésben a Duna World műsorán is látható lesz a késő esti órákban.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!