
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Rendkívüli fontosságú sajtótájékoztatóra hívta Bokor Tibor polgármester a felsőháromszéki újságírókat: a sajtó képviselőit Kézdivásárhely előljárója a volt MTS Rt. szerszámműhelyébe invitálta, ahol munkahelyteremtési lehetőségekről esett szó a Valkes Kft. vezetői jelenlétében.
2012. szeptember 01., 11:052012. szeptember 01., 11:05
2012. szeptember 02., 14:172012. szeptember 02., 14:17
A céhes város polgármestere kifejtette: most már biztos, hogy a gépjárművek elektronikai kábeleinek gyártására szakosodott cég Kézdivásárhelyen is komolyabban meg akarja vetni a lábát, és a megyeszékhelyi üzeméhez hasonló gyárat akar létesíteni Felsőháromszéken is.
Bokor Tibor elmondta: hétfőtől kezdődően a saját irodáját is felajánlja a cégnek, ahol nyugodtan toborozhatják a munkaerőt. Kese László, a Valkes ügyvezető igazgatója röviden összegezte mindazon információkat, amik tudni kell a vállalkozásról és az új munkahelyekről. Elmondása szerint nem ígérnek magas fizetéseket, viszont biztos és tisztességes munkakörülményeket ajánlanak. Tájékoztatása szerint a munkavállalók először magyarországi képzésen vesznek részt, majd utána dolgoznak a gyárban, aminek az Erdély Edétől bérelt, több mint hetven áras csarnok ad otthont.
A cég vezérigazgatója, dr. Csendes Csaba elmondta: hosszas mérlegelés mellett döntöttek Kézdivásárhely mellett, először felmérték a terepet és azt, hogy a terjeszkedést megbírja-e anyagilag a cég. Ez utóbbi tényezőt nagyban erősítette az, hogy a vállalkozás nagy megrendelésekre tett szert, s így várhatóan a kézdivásárhelyi részlegben (a városban már az El-Co Rt.-ben működik egy kisebb vállalkozásuk) 900 személy körül fog alakulni az alkalmazottaik végleges száma, idén négyszáz embert alkalmaznak.
A cég képviselői köszönetet mondtak Bokor Tibornak, hogy terjeszkedési elképzeléseiket messzemenően támogatja. A kihelyezett sajtótájékoztatón Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője és Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nemrég kinevezett vezetője is részt vett, akik az általuk vezetett intézmények szemszögéből alkottak véleményt a beruházás fontosságáról.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!