A Turulmadár Ifjúsági Irodában 2012. júniusának elején indították a Berde Mózsa Kört, amely szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára nyújt iskolán kívüli fejlődési lehetőséget.
2014. június 03., 19:322014. június 03., 19:32
Deregus Ildikó pedagógus, a foglalkozások egyik vezetője elmondta, jelenleg megközelítőleg tizennyolc – 7 és 14 év közötti – állandó látogatója van a körnek, ugyanakkor rajtuk kívül esetenként más érdeklődők is részt vesznek a tevékenységeken.
A pedagógus kifejtette, főként olyan gyermekekkel foglalkoznak, akik félárvák, netalán szüleik külföldön élnek, esetleg elváltak. Mint mondta, ez alatt a két év alatt meglepődve vonta le a következtetést, hogy gyakran olyan fiatalok is jelentkeznek a tevékenységeken, akik a város „elit” iskoláiban tanulnak.
„Sokszor találkozunk nagyon intelligens, de láthatóan lelki sérült fiatalokkal, nekik segítünk a traumák feldolgozásában, és tartalmas elfoglaltságot nyújtunk. Jóra és szépre szeretnénk nevelni őket” – tette hozzá Deregus. A találkozásokon önismereti gyakorlatokat végeznek, kézműves foglalkozásokat tartanak, filmet vetítenek, továbbá a drámapedagógia eszközeit is felhasználják.
A Berde Mózsa Körnek jelenleg két vezetője van, Deregus Ildikó mellett Szabó Adél Júlia lelkész, mentálhigiéniás szakember is tart foglalkozásokat a gyermekeknek. A két szakember munkáját több önkéntes is segíti. Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke érdeklődésünkre elmondta, a jelenlegi csapat összeszokott, ám ezzel párhuzamosan a jövőbeni célok között egy újabb csoport indítása is szerepel.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!