
Kultúraszerető fiatalok jelentkezését várják a Pulzart szervezőcsapatának tagjai a rendezvény lebonyolításához. Az önkéntesek feladatai a kommunikációhoz kapcsolódnak, ugyanakkor a fényfestő, animációs, ikonfestő műhelyek levezetéséhez is asszisztenseket keresnek.
2016. szeptember 05., 17:402016. szeptember 05., 17:40
Olyan önkénteseket keres a Pulzart kortárs összművészeti fesztivál szervezőcsapata, akik kipróbálnák magukat a szervezésben, és csatlakoznának egy kortárs művészeti programsorozat lebonyolításához.
Az önkéntesek feladatai között lesznek kommunikációhoz, közösségi médiához kapcsolódóak, ugyanakkor a fényfestő, animációs, ikonfestő műhelyek levezetéséhez is asszisztenseket keres a fesztivál – tájékoztatnak a Sepsiszentgyörgy önkormányzata keretében működő Városimázs Iroda munkatársai. A köztéri művészeti installációk és interaktív játékok megvalósítása szintén a választható feladatkörökhöz tartozik, ugyanakkor további szervezési feladatokba is részt vehetnek a jelentkezők. Ennek megfelelően a rendezvény során helyszíni munkák, továbbá a közönség eligazítása is választható feladatkör.
Jelentkezni a Pulzart hivatalos honlapján található űrlap kitöltésével lehet, amelyet szeptember 8-án éjfélig kell elküldeni a kultura@sepsi.ro címre, vagy személyesen eljuttatni a Városimázs Irodába. Az önkéntesek ugyanakkor díjmentesen vehetnek részt a fesztivál programjain, ugyanakkor szakmai tapasztalatot is szerezhetnek, amelyet több területen is felhasználhatnak az elkövetkezendőkben.
Mint ismeretes, A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat negyedik és egyben záró tematikus éve a Kép éve. A 2013-ban indított sorozat a Hang és Szó évével, majd 2014-ben a Játék, 2015-ben pedig a Hagyomány évével folytatódott. A Pulzart kortárs összművészeti fesztivál ezeknek a tematikus éveknek az összegző, kiemelt eseménye, amelyen alkalom nyílik bemutatni a különböző művészetek friss irányzatait, útkereséseit.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!