Kényszerszünetet tartanak a kovásznai szállodák

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Három Kovászna városi szállodából több mint száz alkalmazottat bocsátottak el januártól – számolt be Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója. Mint emlékeztetett, ez már több éves gyakorlat.

Bíró Blanka

2017. január 18., 18:402017. január 18., 18:40

Ezek a szállodák, gyógykezelési központok ugyanis arra rendezkedtek be, hogy az ingyenes és támogatott gyógykezelési jegyekkel érkező vendégeket fogadják, amikor pedig ennek nincs „szezonja”, néhány hónapra megválnak az alkalmazottaik többségétől.

„Eleve meghatározott időre kötik meg a munkaszerződést, de néhány hónap után visszaveszik a munkatársaikat, így idén is valószínű, hogy már márciustól újra alkalmazzák őket, addig viszont kapják a munkanélküliség segélyt” – osztotta meg velünk tapasztalatait az igazgató.

Wellnessközpontot terveznek

Jelenleg az államilag támogatott gyógyturizmus a domináns Kovásznán, a kommunizmusban megépített szállodák működtetői nem akarnak, és nehezen is tudnak ezen változtatni – vallja Gyerő József, Kovászna város polgármestere. Az elöljáró hangsúlyozta, az lenne a megoldás, ha megpróbálnának a szabadpiacon érvényesülni, fizetőképes vendégeket bevonzani. Erre jó példa a városban működő két négycsillagos szálloda, amelyek vezetői a korszerű idegenforgalom minden eszközét bevetik, hogy ügyfeleket szerezzenek és megtartsák őket. „Az önkormányzat az infrastruktúra fejlesztésével tudja segíteni a turizmus fellendítését” – mondta Gyerő József, aki abban bízik, hogy a következő négy évben sikerül megépíteni a wellnessközpontot és a strandot, ami plusz vonzerőt jelenthet a természetes gyógymódokról, mofettákról és borvízfürdőkről híres Kovásznának.

Mint rámutatott, a gyógyturizmusban tapasztalt szakembereket alkalmaznák például Brassópojánán is – az ott működő felkapott és zsúfolt vendéglátó egységek ugyan folyamatosan hirdetik az állásokat Háromszéken is, ám a fizetésbeli különbségek nem akkorák, hogy azért a kovásznaiak bevállalják az ingázást, vagy a költözést.

„Ezek a szállodák valójában az államon élősködnek, kizsákmányolják az alkalmazottaikat, és év végén sokkal nagyobb nyereséget vágnak zsebre, mint azok, akik a szabadpiacon értékesítik az ajánlataikat” – szögezte le a Krónika érdeklődésére Vasile Neagovici. A Sanitas egészségügyi szakszervezet  Kovászna megyei elnöke rámutatott, ezeknek az egységeknek a működtetői nem tesznek semmit azért, hogy a szabadpiacon szerezzenek ügyfeleket.

„Karban tett kézzel várják a gyógyüdülési jeggyel érkezőket, bezsebelik az államtól a nagy összegeket, majd holtszezonban bezárnak, és újra az állam fizeti az alkalmazottaiknak a munkanélküli segélyt. Azokban a hónapokban pedig, amikor jönnek a vendégek, túlhajszolják a munkatársaikat, hiszen a lehívott pénzt el kell költeni” – fogalmazta meg aggályait a szakszervezeti vezető. Neagovci szerint ez a politika előbb-utóbb visszaüt, hiszen már most egyre fogyatkoznak az ágazatban dolgozók, inkább profilt váltanak, vagy külföldre mennek, utánpótlás sincs, ha a jelenlegi alkalmazottak nyugdíjba mennek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés