
Nem számol börtönbüntetéssel az RMDSZ a Mikó-ügyben – jelentette ki Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
2012. szeptember 11., 07:532012. szeptember 11., 07:53
2012. szeptember 11., 11:272012. szeptember 11., 11:27
Mint közöltük, Markó Attilát indítja a sepsiszentgyörgyi RMDSZ képviselőjelöltként a parlamenti választásokon, ám október elején ismét bíróságra kell mennie a Mikó-ügyben. Markó Attila sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón elmondta: hosszú idő után megkapták a bírósági indoklást is az ügyben, viszont meglepetés nem érte őket. Az indoklás nem tartalmaz új pontokat, csupán a vádirat elemeit eleveníti fel. „Ez a dokumentum nem más, mint a vádirat rövidített mása, és nincs benne utalás, ami megmagyarázná, milyen bűncselekményt követtünk el. Indoklás nélkül állapították meg, hogy vétséget és károkozást követtünk el, de a bűncselekmény elemeit nem fejtik ki” – mondta Markó.
Kelemen Hunor szövetségi elnök bizakodó, úgy véli, egyelőre nem születik döntés az ügyben, nem lesz ítélet, de bíznak abban, hogy végül győz az igazság. Kelemen hangsúlyozta, nemzetközi úton folytatják a Mikó-ügyet, az Igazság Napja után tájékoztatták az összes bukaresti nagykövetséget, hiszen azok a román hírcsatornák közvetítéseiből nem kaptak korrekt információt a demonstrációról és az ügyről. Emellett az ügyben tárgyaltak a Velencei Bizottság tagjaival is Bukarestben, az elkövetkező napokban pedig Strasbourgban is napirendre kerül a téma.
Ugyanakkor eddig már több mint tízezren csatlakoztak a www.13020.ro oldal felhívásához, és aláírásukkal támogatták Markó Attilát, illetve társait. A honlapon minden információ megtalálható a Mikó-üggyel kapcsolatosan, részletezve a bírósági dokumentációkat is. A szerkesztők arra kérik az erdélyi magyarokat, hogy továbbra is álljanak ki a Mikó-ügy sértettjei mellett, fejezzék ki tiltakozásukat az államosítás ellen, és támogassák a jogtalanul börtönbüntetésre ítélt Markó Attilát, illetve Marosán Tamást.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!