Kábítószer befolyása alatt gyilkolt a kézdivásárhelyi fiatal férfi

•  Fotó: fotó: Bartos Lóránt

Fotó: fotó: Bartos Lóránt

A Kézdivásárhelyen, január 12-én, vasárnap délben elkövetett brutális gyilkosság gyanúsítottjának kábítószeres vizsgálata pozitívnak bizonyult. A férfi vadkender (cannabis) hatása alatt ölte meg nagymamáját, sebesítette meg életveszélyesen édesanyját összesen 37 készszúrással, ezt követően saját életének is véget akart vetni.

Szabó Enikő

2014. január 14., 13:512014. január 14., 13:51

2014. január 14., 16:252014. január 14., 16:25

A 27 éves gyanúsított 27 késszúrást ejtett a nagymamáján, amelyből három sérülés volt halált okozó. A 80 éves nagymamát egy végzetes szúrás érte a tüdején, a kisagyán és a szívén is – mondta el kedden, sajtótájékoztatón Ion Popa. Kovászna megye rendőrparancsnoka hozzátette: az 54 éves édesanyát tíz alkalommal szúrta meg a fia, feltételezik, az asszony a nagymama segítségére sietett, és így sebesült meg. Jelenleg az anya túl van az életveszélyen, és kérte, hogy részt vehessen a nagymama kedden zajló temetésén, kihallgatását ezért szerdára halasztották.

A rendőrparancsnok elmondása szerint a gyanúsított nem tett vallomást, sír és nagyon szótlan. Nem lehet még minden kétséget kizáróan tudni, miért követte el tettét. Az esetről nem beszél, ezért kulcsfontosságú az életben maradt áldozat, az anya tanúvallomása.

Az ügyet a Kovászna megyei ügyészség vizsgálja. A férfi 29 napos előzetes letartóztatásban van. Ha a törvényszéki orvosi, elmeorvosi vizsgálat beszámíthatónak nyilvánítja és elítélik, több mint 15 évnyi börtönbüntetésre számíthat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és emberölési kísérlet vádjával.

A gyilkossági ügyek soha nem évülnek el, ha az elkövetőt beszámíthatatlannak nyilvánítják is, esetleges gyógyulása esetén elkezdik a jogi procedúrát emberölés vádjával – tette hozzá Ion Popa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés