Jövőben is támogatják a vidékfejlesztést Háromszéken

Hat vidékfejlesztési program folytatását szavazta meg csütörtöki ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Tamás Sándor önkormányzati elnök rámutatott, már évek óta támogatják a falusi kultúrházak, tanintézetek, orvosi rendelők, sportpályák felújítását, de játszótereket is építenek, illetve igény szerint a délutáni oktatásra is utalnak pénzt.

Bíró Blanka

2016. december 22., 16:082016. december 22., 16:08

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta, minderre kormányprogramok is léteznek, viszont öt-hat éve a kormány jobbára csak az ivóvíz- és csatornarendszerek kiépítését, utak aszfaltozását támogatja, a központi költségvetésben a vidékfejlesztés más tételeire nem igen különítenek el pénzt, így a megyei önkormányzat próbálja átvállalni ezeket.

Kovászna Megye Tanácsa 2009-től indította be a pályázati rendszerben működő, a helyi önkormányzatokkal partnerségben finanszírozott programokat, majd négy évvel ezelőtt több területre is kiterjesztette. Az elmúlt években összesen 2,6 millió lej értékben ítéltek meg különböző támogatásokat. Eddig 93 vidéki kultúrotthont, 33 sportpályát, 16 orvosi rendelőt, 11 iskolát vagy óvodát újítottak fel, és 27 játszóteret építettek – összegzett Tamás Sándor. A projekteket általában tízezer lejjel támogatják, azzal a feltétellel, hogy a helyi önkormányzat még ugyanennyivel beszáll, sok esetben azonban a közbirtokosságok és a helybéli érintettek is felsorakoznak az ügy mellé, közmunkával, építőanyaggal, pénzzel járulnak hozzá a közös célhoz.

Az infrastruktúra korszerűsítése mellett a programnak más hozadéka is van, például a vidéki kultúrházak felújításával újraindult az érintett településeken a művelődési élet, ugyanis korábban nem tudtak például színházi előadást vendégül látni, vagy elmaradt a bál.

A folytatásra a jövő évi költségvetésben különítenek el keretet. A testület vita nélkül megszavazta a tervezeteket, a sportpályák támogatása esetében azonban Fazakas Péter néppárti tanácstag javasolta, hogy a tízezer lejes részfinanszírozást növeljék meg kétszeresére, és csak azoknak a településeknek adjanak, ahol valóban megbecsülik a sportlétesítményeket. A javaslatot végül elvetették, és eredeti formájában szavazták meg a határozatot – Tamás Sándor azzal érvelt, hogy minden évben lehet pályázni, így a falvak többször hívhatnak le pénzt a pályák korszerűsítésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés