
Fotó: Bencze Melinda
A víz- és csatornarendszerek infrastrukturális fejlesztésének több mint fele befejeződött már Sepsiszentgyörgyön. Antal Árpád polgármester szerint a programhoz tartozó utcák teljes felújításával akár már jövő nyárra is végezhetnek.
2014. június 05., 16:192014. június 05., 16:19
A sepsiszentgyörgyi polgármester sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az Európai Uniós és a kormány programok alkalmával összesen 125 helyszínen voltak és lesznek víz- és csatornarendszereket érintő beruházások. Mint mondta, ezidáig mintegy hetven ponton végeztek, továbbá huszonnyolc esetben jelenleg is dolgoznak. Antal hozzátette, a fennmaradó 27 helyszínen az elkövetkező napokban, hetekben és hónapokban kezdenek neki a munkálatoknak.
„Nem csupán a vezetékek infrastrukturális fejlesztésére, hanem ezt követően teljes felújításra is sor kerül az említett helyszínek hatvan százalékában, mint például a Budai Nagy Antal, az Ősz, a Nyár, a Munkás, vagy éppen a Templom utcákban” – tette hozzá a polgármester. Ezekben az esetekben aszfaltoznak, illetve a közvilágítás fejlesztését is megoldják.
A Szemerja lakótelepi utcákban egyelőre kátyúznak, bár az esős időjárás meglehetősen lelassítja a folyamatot, magyarázta a polgármester. A Gólya utcában most zajlanak a közvilágítási beruházások, a villanykábelek földbe költöztetése, továbbá a Kálvin téren is elkezdték a munkálatokat. A polgármester megjegyezte, hogy Sepsiszentgyörgy országos szinten is jól teljesít a kábelek földalatti elhelyezésében. Mint mondta, az utcák és az elkészült beruházások aránya ebben a városban a legmagasabb.
A szerződések alapján legkésőbb jövő év végéig kellene befejezniük a munkálatokat, ám Antal Árpád úgy látja, akár 2015 nyarára is elkészülhetnek.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!