Harminc éve rendszeresen jár egy izraeli pár Kovásznára gyógyulni. Többen között erre is alapozva erőteljesebben népszerűsítenék a háromszéki fürdővárost a közel-keleti országban.
2016. december 11., 20:262016. december 11., 20:26
2016. december 11., 20:302016. december 11., 20:30
November végén 14 izraeli újságíró látogatott Romániába, és Kovásznát is útba ejtették – tájékoztatott Herman Rosner. Az Utazási Irodák Országos Szövetsége igazgatótanácsának helyettes tagja elmondta, személyesen lobbizott azért a Romániai Idegenforgalmi Hatóságnál, hogy Kovászna is bekerüljön az izraeliek útitervébe.
Az újságírók Bukarestbe érkeztek, majd a Prahova völgyében nézelődtek, Sinaia, Brassó, Brassó- Pojána, Törcsvár, Segesvár után Kovásznára is eljutottak, ahol elsősorban a természetes gyógyászati lehetőségeket térképezték fel. Meglátogattak egy kezelőközpontot, és egy idén felújított szállodát, ahová már több mint négy évtizede járnak az izraeli turisták.
Rosner elmondta, a látogatás egyik emlékezetes pillanata volt, amikor az újságírók találkoztak a szintén izraeli Cohen házaspárral. Raymond és Mazal Cohen pontosan 33 éve, évente kétszer is igénybe veszi a kovásznai gyógykezelést. Harminchárom évvel ezelőtt a feleségnek ajánlották a mofettás, borvizes kezelést, és az annyira bevált, hogy azóta visszajáró vendégek. Arra is rámutattak, hogy 33 év alatt sokat fejlődött a település, és sokat javult a szolgáltatások minősége is, valamint hogy nagyon kevesen tudják, milyen jótékony hatása van a mofettának, vagy éppen az ásványvizes kúrának.
Rosner szerint a fürdőváros „egy turisztikai aranybánya”. A turisztikai szakember szerint a kovásznai gyógykezelés hatékonysága három pilléren nyugszik: a negatív ionokban gazdag levegő, a mofetták, és a Kovászna-módszer, amely a hagyományos szívgyógyászatban használt kezelési módokat ötvözi a kovásznai jellegzetességekkel.
A gyógyturizmus a fenntartható fejlődés motorja lehet a térségben, hiszen Kovászna természeti adottságait nem lehet sem elvinni, sem máshol rekonstruálni, véli Rosner. Rámutatott, Európa-szerte a szív- és érrendszeri megbetegedések első helyen állnak az elhalálozások okai között, Romániában a lakosság 40 százaléka magas vérnyomással küzd, a Kovászna módszerrel pedig 50 százalékkal csökkenthető a gyógyszerfogyasztás, és így is a normális szinten tartható a vérnyomás.
Magyarországon mindössze két mofetta van, Kovásznán 14, ebből kilencben borvíz is folyik, mondta a turisztikai szakértő. Kiemelte, a természetes gyógymódok mellett Kovásznán egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a különböző szabadidős programokra is.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!