
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Hétfő reggel üresen állt a két főtéri zászlórúd, amire korábban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) székely zászlókat vont fel. A HVIM szóvivője arról tájékoztatott, hogy ismét felhúzzák a székely zászlókat.
2014. július 14., 15:302014. július 14., 15:30
2014. július 14., 15:322014. július 14., 15:32
Június 19-én a HVIM tagjai rudakat állítottak fel, és két székely zászlót húztak fel azon lobogók helyett, amiket a céhes város önkormányzata egy elmarasztaló bírósági végzés miatt be kellett vonjon.
A vármegyés ifjak kisebb nagyobb szünetekkel őrizték is a zászlókat, így Tóth Bálint szóvivő tájékoztatása szerint vasárnap este nyolc órakor még a helyén volt a két lobogó. A nemzeti jelképek hétfő reggelre azonban eltűntek, ennek kapcsán Tóth kijelentette: harcukat folytatják, a bevont zászlók helyett újakat tűznek ki.
A zászlós botrány itt nem állt meg, hiszen a HVIM június 19-i akcióját követően a rendőrség beidézte a szervezet több tagját és teljesen érthetetlen módon egy „civilt” is Lungu-Csavar Csaba személyében, aki egyébként csak fényképezte és filmezte az eseményt, illetve későbbiekben jelen volt annál a kísérletnél, amikor a rend őrei igazoltatni akarták a HVIM-es csapatot. A rendőrség beidézésére egyedül Lungu jelent meg, aki 500 lejes pénzbírságot kapott, viszont a büntetésével nem értett egyet, így a 2014/322/1230-es számmal iktatva pert indított a karhatalom ellen.
A HVIM tagjai nem tettek eleget a felszólításnak, mivel úgy ítélték, hogy az idézésben szereplő hivatkozás a munkatörvényre vonatkozik, és ők nem tettek semmi olyasmit, ami az 1991/31-es számú jogszabály előírásait sértené.
A zászlókat egyébként az önkormányzat vonta be hétfő reggel, mivel lejárt a felszólítási határidő, amire a HVIM tagjai fel voltak kérve.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!