
Fotó: Bartos Lóránt
Rengeteg mezőgazdálkodó vett részt egy nemzetközi cég agrár arénájában szervezett szakmai fórumon. A munkamegbeszélést Kézdivásárhely és Torja között felépített hatalmas sátorban, illetve a körülötte levő mintaparcellákon tartották.
2014. június 19., 17:232014. június 19., 17:23
Immár hatodik alkalommal volt házigazdája Kézdivásárhely a Bayer Crop Science nemzetközi vegyszergyártó cég nem szokványos médiatermékének, az Agrár Arénának. A mezőgazdasághoz tartozó előadásokra egy hatalmas sátorban került sor, ami alá több mint négyszáz Hargita, Brassó, Kovászna és Maros megyei szakmabeli vonult be, de még oroszországi gazdálkodók is eljöttek kíváncsiskodni.
A kézdivásárhelyi szervező, Mucsi Mihály kertészmérnök – akinek a földjén a szakmai tanácskozást tartották – érdeklődésünkre elmondta: évről-évre többen vannak, amit nagyon pozitív dolognak ítél. Egy ilyen találkozón ugyanis alkalmat biztosít egymás gondjainak megismerésére, ugyanakkor lehetőség nyílik megismerkedni a legújabb technológiával. Ez azért hasznos, mert az újonnan fejlesztett vegyszerek hatását ily módon lehet felmérni. A cég amúgy rendszeresen mintát vesz a kertészmérnök földjeiből, és külföldi laboratóriumban végeznek elemzéseket. Az eredmények azt tükrözik, hogy az új generációs növényvédő szerek nem károsak az egészségre és az élővilágra sem, ezért érdemes haladni a korral.
A jelenlevőket a szervezők több csoportba osztották, és a repce, kukorica, répa, búza, továbbá a krumpliparcellákat tekintették meg, ahol különböző vegyszerekkel zajlik kísérletezés. Ugyanakkor egy hatalmas erőgépet is bemutattak, ami mérete folytán vidékünkön, de Erdély más részein sem használható, ugyanis egyszerre egy 50 méteres sávot képes permetezni. A találkozón ezenkívül nemcsak szakmai tanácsokat kaptak a jelenlevők, hiszen a szervezők különböző ügyességi versenyekre is meghívták a mezőgazdálkodókat.
Az idei terméssel kapcsolatosan Mucsi kifejtette: a téli csapadékhiányt, illetve a márciusban tapasztalt szárazságot követően a természet rendje helyreállt, április és május folyamán 100-100 liter eső hullott egy négyzetméter földre, így a kultúrák szépen fejlődnek, és ha minden jól halad, akkor bőséges termésre lehet számítani. A mérnök egyedül a pityókaragya terjedése miatt aggódik: meglátása szerint a kistermelők egy része túl későn, a gomba okozta betegedés tünetei után végzett kezelést és így a megelőzés hiánya miatt valószínű, hogy a spórák kiszóródtak és terjedni fognak, megfertőzve az egészséges kultúrákat is.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!