Iskolások honismereti kirándulásait támogatják

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Ismét meghirdeti egynapos kirándulások szervezését támogató programját a Háromszéki Közösségi Alapítvány, amelyre osztályközösségek jelentkezését várják. Ezúttal nem csupán a látványosságok, hanem a helyi termelők vállalkozásainak meglátogatását is szorgalmazzák.

Bencze Melinda

2015. szeptember 29., 14:462015. szeptember 29., 14:46

Összesen 25 ezer lejes alapot bocsátanak kipályáztatásra a Háromszéki Közösségi Alapítvány munkatársai kulturális, földrajzi, történelmi, gazdasági látványosságok megtekintésére szervezett kirándulásokra Háromszéken. Bereczki Kinga, a HKA vezetője a Nem térkép e táj! című programmal kapcsolatban úgy fogalmaz: célja az iskolai oktatás fejlesztése. A pályázatokra bármely iskolai közösség jelentkezhet, ugyanakkor az alapítvány munkatársai további feltételeket is megszabtak: felkészült kísérő szükséges a kiránduláshoz, valamint legkevesebb 20 résztvevő és legtöbb két osztály tagjai jelentkezhetnek. Felhívják a figyelmet arra is, hogy amennyiben két osztály vesz részt egy közös kiránduláson, akkor elégséges egy pályázati kérelem beadása, amelyet az egyik osztályvezető pedagógusnak kell kezelnie. A pályázat legkisebb értéke 500 lej lehet, míg a legmagasabb 1500 lej.

Az elbírálásnál ugyanakkor előnyben részesülnek azok a kezdeményezések, amelyek olyan vállalkozások megtekintését is tartalmazzák, ahol többségében helyi tőkéből működnek, illetve helyi munkaerőt foglalkoztatnak. Ezek lehetnek akár hagyományos mesterséget folytató műhelyek, akár mezőgazdasági vállalkozók, ipari egységek, netán szolgáltató cégek is – fogalmaznak a HKA munkatársai. A pályázat során az utazási, valamint az étkezési költség vissza nem térítendő támogatására van lehetőség, a különböző intézmények belépti díját a pályázónak önrész hozzájárulásként kell felvállalnia. A pályázati kérelmet formanyomtatvány formájában kell benyújtani a Háromszéki Közösségi Alapítvány székhelyére legkésőbb október 5-ig. Eredményhirdetés október 19-én várható, a kirándulásokat pedig az október 20. és november 30. közötti időszakban kell lebonyolítani. További információk, valamint a formanyomtatvány a HKA hivatalos honlapján található.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés