Irányt és értéket mutatnának a szórványprogramban

Brassó, Fehér, Hunyad, illetve Szeben megye kultúrszervezői, valamint háromszéki oktatási és kultúrintézmények vezetői, képviselői találkoztak az idei szórványstratégia megbeszélés apropóján Baróton.

Bencze Melinda

2016. február 15., 23:452016. február 15., 23:45

Az eseményen az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerségi Program felelősei is jelen voltak. Grüman Róbert az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke, illetve a program ifjúsági vonalának egyik alapítója elmondta: „a székely-szórvány együttműködés a pénzügyi támogatáson túlmutat: egy valódi közösségépítő, identitáserősítő program”.

A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a szórványvidékeken nagy szükség van a közösségépítő, magyarságtudat-erősítő rendezvényekre. Gudor Botond gyulafehérvári református esperes a szórványprogram lelkesítő hatásának példájaként említette Alvincet, „ahol néhány évvel ezelőtt háromszéki fiatalok önkéntes munkával felújítottak egy szenes, üszkös épületet, a helyiek pedig ezen fellelkesedve ma már manzárdban gondolkodnak, és egy táborozó helyet hoznak létre önerőből”.

Megfogalmazódott annak gondolata is, hogy bár a székely-szórvány program nem oldja meg az alapvető közösségi gondokat, irányt és értékeket mutat, lelkesít, erősíti az identitástudatot és ezért van nagy szükség rá.

Újdonság, hogy a szombati találkozó alkalmával újabb háromszéki szervezetek, intézmények csatlakoztak a programhoz. A Székely Mikó Kollégium igazgatónője, Kondor Ágota és Kolumbán Laura, a Mikes Kelemen Líceum tanárnője elmondták, szeretnék szorosabbra fűzni kapcsolataikat a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiummal, illetve a dévai Téglás Gábor Iskolaközponttal.

A rendezvényen az RMDSZ Nőszervezetének háromszéki, szebeni, valamint Hunyad megyei vezetői is megállapodást kötöttek, hogy a székely-szórvány vonalon is igyekeznek összekapcsolni programjaikat. A nőszervezeti együttműködés céljai egybecsengenek a program eddigi törekvéseivel: erősíteni a szórványban élő közösségek összetartozását, identitását azáltal is, hogy egyéni, vagy éppen családi barátságok születnek, a két vidék megismerheti egymás kultúráját, hagyományait.

„A világ egyensúlya is úgy működik, hogy mindig az erősebb vigyáz a gyengébbre. Ebben az esetben Székelyföld a tömbvidék, az erősebb. A mi feladatunk segíteni, közös lehetőségünk pedig, hogy ápoljuk ezt a kapcsolatot” – összegzett az eseményen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés