Indul a jelentkezés a Tekerj egy jó célért! akcióra

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

A kezdeményező csoportok már jelentkezhetnek a Háromszéki Közösségi Alapítvány Tekerj egy jó célért! adománygyűjtő akciójára. Ezt követően augusztus elején a biciklisek, majd szeptemberben a támogatók is iratkozhatnak.

Bencze Melinda

2014. július 16., 19:552014. július 16., 19:55

Bereczki Kinga, a HKA elnöke elmondta, a Tekerj egy jó célért! adománygyűjtő akció következő megállója szeptember 19-én Sepsiszentgyörgyön lesz. Mint mondta, csütörtökön már meghirdetik a sepsiszentgyörgyi civil, ifjúsági szervezetek, valamint a kezdeményező csoportok számára a jelentkezést. Az ő részükről olyan programokat várnak, amelyek helyiek, közösségi jelleggel és céllal rendelkeznek, illetve reális elképzelésnek is kell lenniük, amelyek támogatottságot valósítanak meg közösségi szinten. A pályázati űrlap megtalálható a HKA honlapján, a leadási határidő pedig augusztus 4.

Az alapítvány elnöke kifejtette, hogy a beérkező pályázatokból kiválasztanak négyet, ezekre augusztus 11. és szeptember 6. között iratkozhatnak egyénileg vagy csoportosan a biciklisek. Jelentkezésükkor a közösségi programok ismeretében kiválasztják azt, amelyikért tekerni szeretnének, illetve meg kell határozniuk azt a célösszeget is, amelyet összegyűjtenék, illetve a körök számát, amit megtesznek majd.

Az utolsó fázisban a támogatók iratkozására kerül sor, ez szeptember 8-ától 18-áig történik. A támogatók azok, akik mind a támogatandó programot, mind pedig az adománygyűjtő biciklisek által meghatározott konkrét adatok alapján döntenek. Alapjában véve tehát az összes információ birtokában kiválasztja, hogy melyik biciklist mekkora összeggel támogatja majd.

„Idén szakaszosítottuk az eseményt, azaz külön választottuk az egyes szereplők megszólítását mozgósítását” – ecsetelte Bereczki, aki abbéli reményeit is kifejezte, hogy az új rendszernek köszönhetően hatékonyabbá válik az adománygyűjtés.

Az eseményt illetően a HKA is kitűzött maga elé egy célösszeget, az elnök elárulta, projektenként 5 ezer lejt, tehát összesen 20 ezer lejt szeretnének összegyűjteni, illetve a biciklisek számát tekintve kétszázra számítanak.

A Tekerj egy jó célért akció ez idáig háromszor került megrendezésre, összesen 21 ezer lejt sikerült összegyűjteniük 334 tekerő segítségével, akik több mint 7 500 kilométert tettek meg. A pályázatok közül megvalósult már négy ifjúsági élsportoló támogatása, valamint szerveztek egy környezetvédelmi kampányt, a Caritas segélyszervezet hordozható ultrahang vizsgáló készüléket kapott, és több edzőpark is létesült.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés