
Fotó: Mihály Csaba
Idén sem marad el a megemlékezés és felvonulás a székely szabadság napján Marosvásárhelyen. Az SZNT azokat is várja, akiket a tavalyi tiltakozás szervezése miatt megbírságolt a csendőrség.
2017. január 22., 16:512017. január 22., 16:51
2017. január 22., 16:512017. január 22., 16:51
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megemlékezést, felvonulást és tiltakozást tart március 10-én, a székely vértanúk kivégzése évfordulóján Marosvásárhelyen – jelentette be Sepsiszentgyörgyön Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Izsák Balázs elmondta, a rendezvény törvény által előírt bejelentését 2015-ben megtették. Ekkor a 2016-os és a 2017-es tiltakozásokat is bejelentették. Emlékeztetett rá, hogy a román bíróság jogerős ítéletben rögzítette: hogy a bejelentett rendezvényeket csupán a bejelentésüket követő 48 órában lehetett volna betiltani, ilyen tiltás a polgármester részéről nem történt. Az SZNT elnöke kijelentette: számítanak azoknak a segítségére is, akiket a tavalyi tiltakozás szervezése miatt megbírságolt a csendőrség. Hozzátette: folyamatban vannak a bírságok érvénytelenítése céljával indított perek, eddig minden pert megnyertek.
„Számunkra rendkívül fontos, hogy a munkatársaink megértsék: számítunk a munkájukra, nem hagytuk őket cserben, és megvédjük ezután is” – jelentette ki Izsák Balázs, arra utalva, hogy az SZNT szervezte meg – a csendőrség által engedély nélkülinek tekintett –2016-os tiltakozáson megbírságolt közel száz szervező jogi védelmét. Izsák Balázs elmondta, a március 10-ei tiltakozó megmozdulás után a marosvásárhelyi kultúrpalota dísztermében adják majd át az SZNT által megítélt Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőinek.
Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél. A 2013-as és a 2014-es rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
Mint ismeretes, 2015-ben Dorin Florea polgármester hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, melynek megtartásától el is álltak a szervezők. A hatóságok a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintették, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságoltak meg, „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény” szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!