
Fotó: Kristó Róbert
Egyirányúsítják a sepsiszentgyörgyi Vár és Vojkán utcákat szombaton és vasárnap, hogy a temetőben megemlékező, gépjárművel érkező helyiek közlekedését megkönnyítsék. A reformáció világnapján a Kálvin-téren lezárják a forgalmat.
2015. október 30., 16:182015. október 30., 16:18
A torlódások elkerülése érdekében az előző évekhez hasonlóan idén is egyirányúsítják a közös temető környéki utcákat szombaton és vasárnap, így a Vár utca felől lehet majd megközelíteni a temetőt, és a Vojkán utcán lehet majd elhagyni. Emellett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kezdeményezésére a közelben található lövészeti gyakorlótéren ideiglenes parkolóhelyeket alakítanak ki, így arra kérik a lakosságot, hogy ne parkoljanak a már említett két utcában gépjárműveikkel.
Felhívják ugyanakkor arra is a figyelmet, hogy szombaton, a reformáció világnapja alkalmából 17 és 17 óra 30 perc között lezárják a forgalmat a Kálvin téren. A Városimázs Iroda munkatársai hangsúlyozzák, hogy az említett időszakban már az ideiglenes forgalomváltozás lesz érvényben a Vár és a Vojkán utcákban. A közlekedés átszervezésében és a forgalom irányításában a közösségi rendőrség munkatársai segítenek majd.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!