Hirdetés
Hirdetés

Hétköznapi hősök a figyelem középpontjában – megvannak a Best of Sepsi döntősei

•  Fotó: Sepsiszentgyörgyi önkormányzat/facebook

Fotó: Sepsiszentgyörgyi önkormányzat/facebook

Több mint négyezer jelölés feldolgozását követően megszületett a Best of Sepsi döntős listája. A hétköznapi hősök között vannak visszatérő jelöltek, valamint olyanok is, akiket ismerőseik ajánlásai emeltek a figyelem középpontjába.

Bodor Tünde

2025. október 12., 18:362025. október 12., 18:36

Október 5-én lezárult a 2025-ös Best of Sepsi első szakasza, a jelölési fázis. Idén 50 százalékkal több javaslat érkezett, mint a két évvel ezelőtti első kiadáskor, amikor körülbelül 2 700-an tartották érdemesnek szavazatukkal is kifejezni értékelésüket. Ezúttal viszont több mint 4000-ren szánták rá erre magukat.

korábban írtuk

Hétköznapi hősök reflektorfényben
Hétköznapi hősök reflektorfényben

Idén is lesz Best of Sepsi verseny a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szervezésében. Úgy tartják, hogy a hétköznapi hősök, a „csak” a dolgukat végző, de pozitív kisugárzású emberek megérdemlik, hogy mások is elismerjék munkájukat.

Október 20. és november 2. között ismét a közönségszavazatok döntik el, ki lesz majd a város „leg”-je. Közülük lehet választani:

1. Az eladók, vendéglátásban dolgozók

  • Bajkó Ottilia Kinga (Flour Power cukrászda, eladó)

  • Böjte Éva (IndiVINO vendéglő, pincér)

  • Gumka Mónika (Színház Büfé, Vendelin, pultos, kiszolgáló)

    Molnár Róbert (Robi Cafe, barista)

  • Téglás Hortenzia (Follies Restaurant, pincér)

2. Szolgáltatásokat nyújtó személyek

  • Andorkó Boér Júlia (Júlia Szalon, fodrász)

  • Crețu Boti Boti Crețu Studio, férfi fodrász)

  • Gocz Orsolya (The Beauty Empire, fodrász)

  • Imreh Debora (Avon, termékforgalmazó)

  • Zimmermann Roland (Zümi) – (Zümi Barber Shop, férfi fodrász)

3. Egészségügyben dolgozók – Minden jelölt a Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház alkalmazottja

  • Bartha Rita (asszisztens)

  • Dobra Árpád Szilveszter (asszisztens)

  • Dr. Szabó Sándor (sürgősségi orvos)

  • Dr. Szigyártó Ernő (nefrológus szakorvos)

  • Zsidó Szabolcs (klinikai dietetikus és táplálkozási tanácsadó)

4. Művészek, kreatív és kommunikációs szakemberek

  • Kovács Blanka (Sláger Rádió / Maszol, újságíró, szerkesztő)

  • Rendi Sándor (Kapriccio, előadóművész)

  • Sebestyén Ervin (Székely Sport, újságíró)

  • Steigerwald Tibor (Mohos fotóklun, fotós)

  • Virág Endre és Virág Imola (posztumusz) Százlábú Néptáncegyüttes alapítói és oktatói, Háromszék Táncszínház tagjai

5. Oktatók és nevelők

  • Balla Enikő (Váradi József Általános Iskola, tanítónő)

  • Buna Mária Magdolna (Árvácska Óvoda, óvónő)

  • Domokos Zsuzsa Melinda (Váradi József Általános Iskola, tanítónő)

  • Gászpor Melinda (Székely Mikó Kollégium, tanítónő)

  • Tankó Blanka (Váradi József Általános Iskola, tanítónő

6. Sportolók, edzők (307 jelölés)

  • Bács Rita (Berde Áron Líceum, Jiu Jitsu sportoló)

  • Bara János (Nomad Spirit, edző)

  • Imreh László (SepsiTri Sport,edző)

  • Józsa Bianka (Jiu Jitsu sportoló, Art of Samurai Sportklub)

  • Timaru Krisztina (úszásoktató, Román Vilmos Uszoda)

7. Egyházi elöljárók, egyházközségi tagok

  • Bucsi Zsolt Tamás (lelkész, Református Vártemplom)

  • Ft. Ilyés Zsolt (plébános, Szent József Plébánia)

  • Incze Zsolt (lelkipásztor, esperes, Református Egyházközség, Sepsi Református Egyházmegye)

  • Nagy Géza (lelkipásztor, Sepsiszentgyörgyi Hit Gyülekezet)

  • Végh Nimród (lelkész, Sepsiszentgyörgyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség)

8. A város biztonságáért dolgozók, aktivisták, önkéntesek, szociális munkások

  • Bács Emese (alapító, Lab Életmentő Kupakok Egyesület)

  • Kuti Katalin (rászorulókon segítő, Segítő Angyalok Egyesület)

  • Pollák Kimi Krisztián (mentős, Kovászna Megyei Mentőszolgálat)

  • Székely Szende (önkéntes, Romániai Sürgősségi Életmentő Szolgálat)

  • Tóth Anna (lelkész-igazgató, Szilvássy Carola Szeretetotthon)

9. Egyéb kategóriák

  • Cseh Zsófia (könyvelő,Reményke kft.)

  • Czimbalmos Kozma Csaba (nyugdíjas önkormányzati képviselő)

  • Filip Mária (pszichológus)

  • Makkai Péter (az Erdélyi Református Egyházkerület cigánymisszióért felelős lelkésze, a Diakónia Keresztény Alapítvány fogyatékkal élők, gyermekjóléti és családsegítő ágazatának igazgatója)

  • Szonda Szabolcs (igazgató, Bod Péter Megyei Könyvtár)

A fenti listában több olyan név is felbukkant, amely a két évvel korábbi kiadásban is szerepelt a döntősök névsorában.

Hirdetés

Többeknek még ismeretlen volt a Best of Sepsi rendezvény, és bár voltak olyanok is köztük, akik elbújtak volna a reflektorfénytől, az elismerés mindenképpen jólesett nekik is, mondta Antalka Erika, a városimázs iroda munkatársa, a rendezvény ötletgazdája. A szervezők azonban úgy döntöttek, hogy

aki egyszer már elnyerte egy kategóriában a trófeát, azt legközelebb négy év után engedik újra versenybe.

Még egy újdonság lesz az idei szavazási folyamatban: egy emailcímre kapott visszaigazoló kóddal lehet majd szavazni a legekre.

Megismétlődhet a két évvel ezelőtti forgatókönyv

A szervezők szándéka szerint az idei Best of Sepsi gála – ahol a győzteseket díjazzák – az eredeti tervek szerint zajlana, azaz november 15-én, 18 órától venné kezdetét a Tamási Áron Színház nagytermében. Ugyanakkor a hónap elején megjelent kormányrendelet miatt ennek időpontja bizonytalanná vált.

korábban írtuk

Újabb kormányzati megszorítások sodorják nehéz helyzetbe a helyi közösségeket
Újabb kormányzati megszorítások sodorják nehéz helyzetbe a helyi közösségeket

Aktuális közigazgatási kérdések tisztázására szervezett online tájékoztatót Hargita Megye Tanácsa hétfőn, miután múlt héten a Hivatalos Közlönyben is megjelent az 52-es kormányrendelet, amely beruházások folytatását lehetetleníti el.

A szóban forgó jogszabály ugyanis év végéig korlátozza az önkormányzatok egyes kiadásait, ami a rendezvényekre is hatással lehet. A szervezők a pontos iránymutatásra várnak, de

nem zárják ki, hogy a gálát – az első kiadáshoz hasonlóan – jövő év elején tartják meg.

A jelöltek mellett a gálán körülbelül 150 városlakó is részt vehet, számukra a szavazási szakasz kezdetekor indul majd a nyilvános regisztráció.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés