
Egyedüliként képviseli Romániát Váncsa Jenő csapata a szerda és szombat között zajló Aacheni Négyesfogathajtó Európa-bajnokságon, ahol a fogatot Bodor Zoltán vezeti majd.
2015. augusztus 19., 10:012015. augusztus 19., 10:01
2015. augusztus 19., 10:012015. augusztus 19., 10:01
A rendezvény során három versenyszámban, azaz akadályhajtáson, díjhajtáson és födeles maraton hajtáson kell teljesítenie a több, mint hetven versenyzőnek. A háromszéki versenystáb hat taggal indul neki az Európa-bajnokságnak, így a hajtó, két segédhajtó, szakács és két sofőr kíséri a csapatot, ugyanakkor a versenyen hat és tíz év közötti lipicai lovak húzzák majd a Magyarországon készült kocsikat. „Célunk, hogy bekerüljünk Európa első tíz legjobb fogathajtója közé” – mondta Váncsa Jenő.
Eredményt az összesített pontok alapján hirdetnek majd, a záró rendezvény fénypontja előreláthatóan a maraton hajtás lesz, mivel ezen a versenyszámon lehet a legtöbb pontot szerezni. A németországi Aachenben zajló bajnokságot különben Európa legnagyobb födeles fogathajtási versenyeként tartják számon. Váncsa Jenő csapatának Aachenbe való kijutását Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Vadon Egyesület támogatja.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!