Háromszéken a Fekete Madonna

Kedden a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban és a Kézdivásárhely-Kantai Szentháromság-templomban szentmise keretében mutatták be a częstochowai Fekete Madonna kegykép hiteles másolatát, mely a magzati élet védelmében szervezett, Tengertől tengerig elnevezésű zarándokút keretében érkezett Háromszékre.

Rákosi Katalin

2012. szeptember 11., 12:222012. szeptember 11., 12:22

2012. szeptember 11., 12:482012. szeptember 11., 12:48

A sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban ünnepi szentmise keretében állították ki a kegyképet. Szabó Lajos plébános hangsúlyozta: mi magyarok nem az ikont imádjuk, hanem azt, amit jelképez, azaz Magyarország védőszentjét, Szűz Máriát. 

A távoli Vlagyivosztokból hónapokkal ezelőtt indult zarándoklat a Baltikum és Lengyelország érintésével érkezett a Kárpát-medencébe. A magyar életvédők Kassa közelében szeptember 8-án vették át az utánfutón vontatott kegyképet, mellyel – Magyarország, Kárpátalja és Erdély érintésével – egyhetes körútra indulnak. Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnöke a Magyarok Világszövetsége támogatásával szervezte meg a kegykép Kárpát-medencei útvonalát, melynek főbb állomásai: Kassa, Olaszliszka, Debrecen, Beregszász, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Lövéte, Csíksomlyó, Nagyvárad, Szeged, Kaposvár és Budapest. Az eredetivel azonos technikával készült kegykép 24 karátos aranykeretben lévő másolata 18 ezer kilométer megtétele után szentestére érkezik a portugáliai Fatimába.

Az ikon Európa egyik legismertebb Szűz Mária-ábrázolása, és a lengyelországi Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzik. A legenda szerint Szent Lukács evangélista festette egy olyan cédrustáblára, ami a Szent Család otthonából származott. A festménynek csodatévő erőt tulajdonítanak, ezért évszázadok óta vonzza zarándokok tömegeit a világ minden tájáról. Az egyik legismertebb csoda az 1655-ös svéd invázió, amikor egy maroknyi lengyel egy egész támadó protestáns hadsereg ellen védte meg a kolostort. A megmenekülést a lengyelek Madonna csodatévő erejének tulajdonították, a támadás feletti siker pedig megfordította az egész háború menetét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés