
Fotó: Pinti Attila
Miután a közelmúltban AUR-os provokátorok zaklatták a háromszéki polgármesteri hivatalokat, és botrányos fellépéseikről videókat is posztoltak, pénteken délelőtt halálos fenyegetést kaptak a szentgyörgyi városháza dolgozói.
2025. június 13., 21:132025. június 13., 21:13
Május végén több háromszéki község polgármesteri hivatalaiban jártak az AUR-matricás (Románok Egyesüléséért Szövetség) autóval érkező influenszerek, Saioc Marian és társa, és
állítólag a polgárok képviseletében. Az erről szóló cikkünk itt olvasható.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban is megfordultak, ahol Antal Árpád polgármester távollétében – ő éppen Bukarestben volt – az irodájába is behatoltak, az őket kitessékelő Jakab Barna városmenedzsert pedig éppen csak fel nem lökték.
Az időközben odaérkező Sztakics Éva alpolgármester a helyi rendőrséget is kihívta, ám az illetéktelen vendégek velük is éppolyan lekezelően bántak, mint mindenki mással, így az elöljárók kénytelenek voltak a megyei rendőrséget is riasztani – nem sok haszonnal, hiszen
A sepsiszentgyörgyi „portyáról” közzétett videóra reagálva pénteken egy németországi telefonszámról, állítása szerint egy „követségről” telefonáló, románul beszélő egyén hívta fel a városházát, majd miután felkapcsolták a polgármesteri kabinetbe, azt mondta a hívást fogadó hölgynek, hogy „ti a nép szolgái vagytok, mindannyiótokat be kellene zárni és családjaitokkal együtt agyonlőni”.
Sajnálatos módon a beszélgetés nincs rögzítve, az illető telefonszáma alapján a rendőrségnek kell majd lenyomoznia a hívót.
Az első zaklatásos eset után a közrend biztosítására vonatkozó törvény (1991/61) megsértésére, pontosabban a közhivatalokba való bejutás procedúráinak felrúgására hivatkozva feljelentést tett a városháza, majd bűnvádi feljelentést is tett a Büntető Törvénykönyv 206-os cikkelyére hivatkozva. Ugyanezzel alapozták meg a halálos fenyegetés miatt tett feljelentést is. Ezért a bűncselekményért egyébként szintén háromtól tizenkét hónapig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
Ami a két influenszer korábbi botrányos viselkedését illeti, azon az érintett községek polgármesterei sem lépnek túl olyan egyszerűen: közös feljelentést fontolgatnak, legalábbis az alsó-háromszékiek (Bodok, Bükszád, Kőröspatak, Illyefalva) együtt tervezik, hogy a törvény segítségével érik el, ne zaklathassa akárki a hivatalnokokat a közhivatalok transzparenciájára hivatkozva.
Amennyiben a többiek csatlakoznak hozzájuk – azok a polgármesterek, akiknek a történtek idején és még azt követően is az árvizekkel és annak következményeivel volt meggyűlve a bajuk –, akkor még nagyobb összefogással lépnek fel a hőbörgő provokátorok ellen.
– mondta a Székelyhonnak Kisgyörgy Sándor, Kőröspatak polgármestere. A feljelentést jövő héten készülnek megtenni az érintettek.
Információink szerint az RMDSZ dolgozik egy törvénymódosításon, ami szavatolná az intézmények normális működését, ugyanakkor megtartva a hivatali átláthatóságra vonatkozó normákat.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!