
Fotó: Bíró Blanka
Versenytárgyalást hirdet Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város központjában lévő Bodok szálló eladására.
2017. február 23., 18:132017. február 23., 18:13
2017. február 23., 18:132017. február 23., 18:13
A csütörtöki tanácsülésen elfogadott határozat értelmében az önkormányzat egymillió eurót kér az egykori szállodaépületért, miközben három évvel ezelőtt 750 ezer euróért vásárolta meg az ingatlant.
A versenytárgyalást meghirdetik a helyi és a központi sajtóban, a potenciális befektetők 30 napon belül jelezhetik vásárlási szándékukat. Antal Árpád polgármester elmondta, a vételár mellett még 500 ezer eurós garanciapénzt is kérnek, amit öt lépésben adnak majd vissza a beruházónak. „Fontos, hogy komoly szándékú befektető vásárolja meg a szállodát, ugyanakkor a városkép szempontjából lényeges az ingatlan felújítása is, de az is, hogy a létesítmény szállodaként működjön” – mondta az elöljáró.
Az egykori szállót 2003-ban vásárolta meg Ioan Neculaie brassói üzletember, négy év után elkezdte az átépítését, majd a gazdasági válságra hivatkozva leállította azt. A városvezetés nem talált más kiutat, hogy felszámolja a központ szégyenfoltját, ezért megvásárolta a romhalmazt. Az első elképzelés az volt, hogy társulnak egy befektetővel, aki a megyében már működtet hasonló méretű szállodát, ám végül nem tudtak megegyezni, ezért döntöttek úgy, hogy inkább eladják.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!