Gyermek és ifjúsági tánctalálkozó a Perkőn

Kilencedik alkalommal szervezik meg a Perkő Gyermek és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozóját. Idén közel ezer fellépő vesz részt a találkozón, ahol a népzene és néptánc előadások mellett bábszínház, versenyek és játékok is várják a gyerekeket.

Bús Ildikó

2014. június 06., 15:352014. június 06., 15:35

Az Erdélyi Perkő Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozójának első kiadására 2005-ben került sor. A szervezők már akkor érezték, hogy szükség van egy olyan találkozóra, ahol a székelyföldi gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek lehetőséget kapnak a megmutatkozásra, a kapcsolatteremtésre és megélhetik, hogy milyen sokszínű és gazdag a magyar néptánc örökségünk. Az első rendezvényre nyolc tánccsoport jelentkezett, idén pedig már 32 néptánccsoport hivatalos a találkozóra, azaz 900 fellépő Hargita, Maros, Kovászna és Bákó megyékből, illetve a tavalyról visszatérő kisújszállási csapat, aki több generációs tánccsoporttal érkezik – számolt be Virág Endre, a szervező Kovásza Megyei Művelődési Központ munkatársa.

Elmondta, a perkői találkozó fontos szerepet kapott az elmúlt évek során a Művelődési Központ programjában, hiszen a tanulás lehetősége mellett szórakoztató szerepe is van. „A perkői esemény egy olyan találkozási lehetőség gyerekeknek, ifjaknak, együttes vezetőknek ahol az ügyesebbek példaképet mutathatnak azon egyéneknek, csoportoknak, együtteseknek akik fel szeretnének zárkózni és nem csak a táncban hanem viselkedésben, viseletben, kézműves foglalkozásban, népi játékokban egyaránt, hiszen az egész napos rendezvényen mindezekre sor kerül – mondta.

A találkozóra június 14-én kerül sor a Perkőn, a megnyitó a Szegény ember királysága című bábjátékkal indul, ezt követően kezdődik majd a csoportok fellépése. A rendezvényen a meghívott együttesek 8-12 perces műsorokkal mutatkoznak be. A fellépések között félórás-órás szabadtéri játékok is zajlanak: szerveznek népi olimpiát, rongylabda focimérkőzést, de kötélhúzás, zsákban futás és fakanalas tojásfutam is lesz. Ugyanakkor kísérőprogramként kézműves foglalkozás zajlanak, kézművesek segítségével készíthetnek a gyerekek nemeztárgyakat, ékszereket, szélharangot, de készül majd saját díszítésű mézes pogácsa, pulikutya fonalból, bikafingató- népi hangszer és filchajgumi is A napot tábortűzzel és közös táncházzal zárják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés