A Szent Görgy-napok szervezőcsapata gyakornokokat keres, akik az újságírók munkáját segítenék a fesztivál ideje alatt.
2013. március 11., 09:532013. március 11., 09:53
2013. március 11., 09:592013. március 11., 09:59
A rendezvény sajtóirodája ebben az évben is újságírókat keres csapatába. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik otthonosan mozognak a kultúra terén, foglalkoztatja őket a színház és a zene világa, és szívesen részt vennének egy lendületes csapat munkájában.
Az egyetemisták vagy főiskolai hallgatók március 22-ig jelentkezhetnek a spress@sepsi.ro e-mail címen. A szervezők szállást és étkezést kínálnak, valamint lehetőséget a szakmai fejlődésre, betekintést a rendezvényszervezésbe, A legsikeresebb pályázók a rendezvény alatt a szervezőkkel együtt fognak dolgozni, találkozhatnak a fellépőkkel és kivehetik részüket a sajtóiroda munkájából is.
Az önkéntesek munkája az elmúlt években is igen színes volt, több feladattal is megbízták őket. A műsorfüzetet árusításától kezdve az előadások résztvevőinek helyfoglalásán át a kérdőívezésig mindenben segítettek.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
szóljon hozzá!