
Lehet jelentkezni a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club hetedik alkalommal szervezett Workshop című műhelytáborába. Az esemény célja a fiatalok gazdasági közegbe való beilleszkedésének segítése, idei mottója a Föld neked forog, helyszíne Csernáton.
2016. július 21., 17:162016. július 21., 17:16
A műhelymunkának ezúttal a rusztikus, valamint modern Malomkert turisztikai központot választották helyszínül Csernátonban, ahol a várostól elszigetelt környezet és hagyományos székely ízek fogadják az érdeklődőket. Fejér Zsolt szervező elmondása alapján az augusztus 19-21 között zajló műhelytábor segít a fiataloknak a munkaerőpiacon, a vállalkozói, gazdasági közegekbe, valamint a mindennapi társadalmi életbe való beilleszkedésben.
„Idén is trénereket, szakembereket és vállalkozókat hívtunk meg, ezen kívül a műhelymunkákra fektetjük leginkább a hangsúlyt” – fogalmazott Karácsony Zsolt, a Junior Business Clu elnöke. Hozzátette, Filer Lóránd, a Prisma egyesület vezetője a műhelymunkák koordinátoraként a jó ötletekkel rendelkező fiatalokat fogja segíteni.
„A három napos tábor ideje alatt, az interaktív előadások keretében gazdasági trendeket és üzleti lehetőségeket szeretnénk ismertetni a résztvevőkkel” – magyarázta Karácsony Zsolt. A 7. Workshop jelentkezési határideje augusztus 9-e, regisztrálni az egyesület honlapján lehet.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!