
A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium maroknyi diákja segítőkezet nyújt a külföldön dolgozó szülők által magukra vagy nagyszülőkre hagyott gimnáziumi tanulóknak. A tevékenységet a Fiatalok a fiatalokért pályázati program keretében 1000 lejjel támogatja a Háromszéki Közösségi Alapítvány.
2013. május 10., 12:342013. május 10., 12:34
2013. május 10., 14:082013. május 10., 14:08
A pénteken induló és két hétig tartó program során a kilenc-tizedik osztályos önkéntesek a sepsiszentgyörgyi Ady Endre Általános Iskola és a Gödri Ferenc Gimnázium 25 diákja számára szerveznek délutáni foglalkozást, könyvtárlátogatást, kézműveskedést, kirándulást a csernátoni Haszman Pál múzeumba, de a tanulásban, a házi feladatok elvégzésében is segítenek. Ugyanakkor a helyi közösséghez szóló, figyelemfelkeltő akcióra is sor kerül az Erzsébet parkban, ahol az önkéntesek szórólapokat osztogatnak, így szeretnék ráirányítani a figyelmet a külföldön dolgozó szülők által magukra hagyott kiskorúak helyzetére.
Fazakas Ildikó pszichológus, projektvezető érdeklődésünkre elmondta, nagy szükség van a segítségre, mert a magukra hagyott gyermekek tanulmányi eredményei drasztikusan romlanak, a délutánokat az utcán töltik, és fennáll a veszély, hogy rossz társaságba keverednek.
Háromszéken 2011-ben 675 szülő vállalt más országban munkát és 808 gyereket hagytak itthon, míg tavaly 862 nagyrészt Bodza-vidéki szülő távozott külföldre és 1014 kiskorút hagytak itthon.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!