A sepsiszentgyörgyi nagy múltú oktatási intézmény több éve pályázik a főgimnáziumi címre, azonban csak most, az erre vonatkozó törvénykezés módosításai következtében tehetik meg a szükséges lépéseket. A megyeszékhelyi önkormányzat csütörtöki soros ülésén pozitívan véleményezte az indítványt.
2014. május 29., 22:112014. május 29., 22:11
Sztakics Éva alpolgármester a határozattervezet előterjesztésekor elmondta, hogy Sepsiszentgyörgy Municípium Helyi Tanácsának véleményeznie kell a Székely Mikó Elméleti Líceumnak, Nemzeti Kollégiummá való átnevezését. A státus és a névváltoztatásról érdemben a tanügy-minisztérium dönt – fejtette ki, rámutatva, hogy az intézmény főgimnáziumi státusa többek közt a fejkvóta számolásakor esik latba.
Kondor Ágota (fotó), az oktatási intézmény vezetője portálunknak elmondta, hogy a fejkvóta előnyén túl változtatni szeretnének az iskola nevén is, hiszen ez jelenleg Székely Mikó Elméleti Líceum, nem pedig Székely Mikó Kollégium, ami köztudatban él.
Kondor Ágota elmondta, öt éve próbálják megszerezni a főgimnáziumi rangot, azonban 2013 májusáig azért nem volt erre lehetőség, mert a törvény alapfeltételként szabta, hogy a pályázó intézmény tulajdonában legyen az az épület, melyben működik.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!