
Fotó: Bartos Lóránt
Negyedmillió euróból felújították és új látványelemekkel látták el az esztelneki készruhagyár épületét. Az építkezés befejezését a település falunapjának keretében szalagvágással ünnepelték.
2014. július 01., 10:362014. július 01., 10:36
2014. július 01., 10:362014. július 01., 10:36
Háromszék legrégebbi, német tőkével működő készruhagyára az 1991-1992-ben épített esztelneki vállalkozás. A gyár amellett, hogy a térség legmodernebb ilyen jellegű létesítményének tekinthető, a hétvégétől besorolt azon vállalatok közé, amelyek a legszebbnek mondhatóak, ugyanis a cégvezetés 250 ezer euróból teljesen felújította a tekintélyes méretű épületet. Ezt szalagvágással ünnepelték meg, ezt követően a gyár étkezdéjében Dietrich Boch tulajdonos tulajdonos röviden ismertette a vállalkozás történetét és fejlődését: meglátása szerint a cége az egyszerűség és áttekinthetőség elve szerint működik. Utána Varga Attila, Esztelnek polgármestere szólalt fel, majd Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke fejtette ki a véleményét a gyár felújításával kapcsolatosan.
„Háromszéken, a rendszerváltás után Esztelneken alakult az első vidéki, német tőkével működő készruhagyár. Tulajdonosa Dietrich Boch, aki Háromszéken három gyárban 1500 embernek ad munkát. Az elmúlt 25 évben 14 konfekciógyár nyitotta meg kapuit nálunk. Ez Háromszéken közel 10 ezer munkahelyet jelent, akikből 1500 a cégcsoporton belül tevékenykedik. Azt gondolom, hogy a mezőgazdaság és a fafeldolgozás mellett a könnyűiparnak, pontosabban: a konfekció-, és autóiparnak is nagy szerepe van Székelyföld fejlődésében. Jelenleg Székelyföldön a legnagyobb munkaerő-toborzás Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen zajlik. A két városban megtelepedett cégek a tavaly 1200 új munkahelyet hoztak létre, ennek köszönhetően e két városban a legalacsonyabb a munkanélküliség” – mondta el Tamás Sándor. A megyei önkormányzat vezetője úgy vélekedett, hogy a hasonló befektetések azt jelzik, hogy a gyáraknak komoly szándékaik van vidékünkön és a további fejlesztésekre biztatta a jelenlevőket. A gyáravatási ünnepség az esztelneki iskolások rövid kulturális műsorával ért véget.
A falunapon más beruházás avatóünnepségére is sor került. A N. A. T. U. (Neoforum Siculorum Airsoft Tactical Unit) baráti társaság egy magántulajdonban levő létesítményben, egy számítógép által vezérelt airsoft-pályát létesített ami Romániában egyedinek számít.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!