Félretájékoztatással ösztönöznek vásárlásra

Egy sepsiszentgyörgyi székhelyű vállalkozás nem tisztességes eladási technikáira figyelmeztet a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője. A cég munkatársai szállodákban tartott bemutatókon félretájékoztatással ösztönzik vásárlásra a jelenlevőket.

Bencze Melinda

2016. január 27., 19:442016. január 27., 19:44

Egy szebeni lakos panasza érkezett be a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz, amely alapján egy sepsiszentgyörgyi székhellyel rendelkező vállalkozás munkatársai nem kereskedelmi helyszínen forgalmaztak termékeket – tájékoztat Mircea Diacon, az intézmény vezetője. Mint fogalmazott, a reklamáció alapján kiderült: „olyan termékek megvásárlását ajánlották fel különböző hotelekben, amelyek értékét és tulajdonságait illetően félretájékoztatták a naiv vevőket és végül elképzelhetetlen árakon adták el azokat”.

A bevett szokás alapján több személyt is felhívnak telefonon, közlik velük, hogy lehetőségük van kedvezményesen megvásárolni néhány terméket egy bemutató során, így például egy nyolcezer lejt érő edényfelszerelést, egy több, mint hatezer lejes masszázságyat, valamint egy háromezer lejes sütőlapot mindössze 3500 lejért. Az amúgy értékesítési cél alapján dolgozó eladók a megvásárolt termékek adásvételéről szerződést készítenek, elkérik az előleget a bemutató helyszínén, a teljes árat pedig házhoz szállításkor kell kifizetnie az ügyfélnek.

Mircea Diacon felhívja a figyelmet arra, hogy vigyázzanak ilyen esetekben, egyrészt a vállalkozás munkatársainak eladási technikái miatt, valamint amiatt, hogy célcsoportjuk főként az idősebb generáció, akiket arra kér: ne fogadjanak el hasonló akciókat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés