Felkészültek a lányok az Erdély Arca döntőre

Tizenkét lány maradt az Erdély Arca verseny döntőjében, ők a legszebbek, de közülük is csak egyvalaki lesz idén a legszebb arcú lány Erdélyben. A döntőre pénteken este kerül sor Kézdivásárhelyen, a Művelődési Ház Vigadó nagytermében.

Bús Ildikó

2012. szeptember 20., 15:462012. szeptember 20., 15:46

2012. szeptember 20., 16:252012. szeptember 20., 16:25

Nemrég zárult le három hónap után a szavazás, és a honlapot látogatók több mint 530 ezer darab szavazata alapján kialakult a Meyer Erdély Arca 2012 elődöntős mezőnye. A lányok fiatalok és vidám hangulatban töltötték el a felkészítő tábor napjait, a megmérettetésre is szintén jókedvűen jelentkeztek, és reményeik szerint, ha nem is nyernek, de elindítja őket egy úton a részvétel. A lányok nem csak szépek, de okosak is, legtöbbjük most végzett a középiskolával és egyetemre készülnek. A táborban sok mindent tanultak a divatszakmáról, és remélik, hogy sikeresen helytállnak majd a szépségiparban.

Ilyés Gabriella 19 éves, Kézdialmásról jelentkezett a versenyre, és a begyűjtött szavazatok alapján bekerült a legszebb 12 lány közé. Elmondása szerint a családja és barátai jelölték őt, ezért bizonyítani szeretné, hogy nem hiába, hiszen megérdemli a részvételt. Mátyás Lilla Andreát Kovásznáról nevezte be a testvére, de a családja és a város lakói is támogatják. „Jó a társaság, nem így kézpeltem, de kellemesen csalódtam. Mindig vonakodtam az efféle versenyektől, de ez nagyszerű. Nagyon örülök, hogy eljöttem. A jövőben média turizmussal szeretnék foglalkozni, egy kamerával, egy stábbal járni a világot” –  mondta magáról a fiatal lány.

Kovásznáról jött a 21 éves Benedek Ildikó is, aki már többször is jelent volt az Erdély Arca versenyen, idén újra próbálkozik a fődíjat elnyerni. Az egyetemista lány kifejtette: két éve döntős  volt már, és a tábor alatt a régi emlékek is felelevenedtek benne, előjöttek az érzelmek, viszont sokkal erősebben éli át most, mint akkor. „Nagyon izgultam, féltem, hogy hátrány, amiért már döntős voltam, viszont boldog vagyok, hogy ismét itt állhatok.”

A tábor ideje alatt a verseny döntősei sminkesektől és fodrászoktól kaptak segítséget és tanácsokat, valamint beszéd- és mozgástechnikákat sajátítottak el. A lányok már készen állnak a vasárnapi döntőre, melyen a verseny izgalmát több előadó is oldja majd. Fellépnek: Fejér Lilla, Balla Levente, György Botond, Kun Zsolt és Forró Éva is. Az Erdély Arca idei fődíja egy kétszemélyes utazás Törökorszába, a két udvarhölgy pedig Görögországba utazhat el. A gálára péntek este hét órától kerül sor, jegyek elővételben 15, helyszínen pedig 20 lejbe kerülnek. Ugyanakkor VIP-jegyet is lehet váltani, ez 50 lejbe kerül.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat

Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.

Ismét lomtalanítanak Háromszéken
Ismét lomtalanítanak Háromszéken
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
2026. március 15., vasárnap

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda

Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda
2026. március 14., szombat

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét

Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen

A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen
2026. március 14., szombat

Királyok, császárok, államfők a céhes városban

Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.

Királyok, császárok, államfők a céhes városban
2026. március 13., péntek

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre

Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre
Hirdetés