
Átszervezték a Kovászna Megye Tanácsa keretén belül működő urbanisztikai irodát, mert sok volt rá a lakossági panasz. A korábbi három szakember helyett, jelenleg már heten dolgoznak a hivatalban, köztük két építész – jelentette be Tamás Sándor.
2017. január 02., 23:462017. január 02., 23:46
2017. január 02., 23:472017. január 02., 23:47
Kovászna Megye Tanácsának elnöke rámutatott, sok volt a negatív visszajelzés, ezek többsége megalapozottnak bizonyult, a háromszékiek azt nehezményezték, hogy gyakran heteket, sőt az is előfordult, hogy hónapokat kellett várni az építkezési engedélyekre, különböző bizonylatokra.
„Nehéz időszak volt, rengeteg felhalmozott iratcsomóval, kevés alkalmazottal, és az akkori főépítész is felmondott” – részletezte a tanácselnök. Az irodát átszervezték, két építészt is alkalmaztak, közülük egyik az irodát vezeti, így felgyorsult az ügyintézés.
Tamás Sándor elismerte, időnként túl szigorúak a szakembereik, ezért előfordulnak viták a polgármesterekkel, a tervezőkkel, vagy éppen a kivitelezőkkel, de keresik a kompromisszumos megoldásokat. A tanácselnök ugyanakkor hozzátette, a megyei önkormányzatnál és az alárendelt intézményeknél jelenleg 1889 alkalmazott dolgozik, az elmúlt évben 207 állást hirdettek meg, és ebből 165-öt tudtak betölteni. A legtöbb üresedés a megyei kórháznál volt, száz állásból 80-at foglaltak el, a gyerekvédelmi rendszerben pedig a 77-ből 59-et.
A politikus szerint, a „csapnivaló” fizetések miatt nem jelentkeznek a szakemberek, inkább külföldön próbálnak szerencsét. „Nincs rendben, hogy a helyi önkormányzatoknál alacsonyabbak a bérek, mint a minisztériumokban, vagy a prefektúrákon” – mondta Tamás.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!