
Fotó: Illyefalva község/Facebook
Illyefalva községben hétvégén folytatódik a falutakaritás. Remélhetően ugyanolyan jó tapasztalatokkal zárul majd az akció, mint Sepsiszentkirályban: a hangulatos közösségi eseményen csak harmadannyi szemét gyűlt össze, mint a korábbi években.
2025. április 22., 15:292025. április 22., 15:29
A polgármesteri hivatal által szervezett megmozduláson háromtucatnyi önkéntes vett részt, de bevetették az önkormányzat kotrógépét és kisteherautóját is: így sikerült kitakarítani egy feltelt sáncszakaszt és megmetszeni az útszéli fákat.
Benkő Árpád Jenő polgármester elmondta, bizonyára a betétdíjasvisszaváltó-rendszer működésének köszönhető, de jóval kevesebb műanyagot találni a természetben, és a korábban előforduló gumiabroncsok, kidobált bútorok sem szerepelnek a végső leltárban. Mindent összevéve
E hétvégén is hasonló logisztikával és remélhetőleg ugyanolyan szellemben és jó hangulatban zajlik majd a falutakarítás: a községközpontban 9 órára a polgármesteri hivatal elé, Aldobolyban pedig szintén 9 órára a kultúrotthon elé várják az önkénteseket.
Fotó: Illyefalva község/Facebook
Fotó: Illyefalva község/Facebook
A Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum öt diákjának teljesítményét díjazta Sepsiszentgyörgy városi tanácsa karácsony előtti utolsó ülésén. Antal Árpád polgármester a tanácsülés végén röviden értékelte az idei évet is.
Az összehangolt munkának köszönhetően a korábbinál gyorsabban tudtak beavatkozni a tavaszi árvízkor, a hosszú távú cél azonban a megelőzés lenne. Kovászna megye prefektusa ezért megvalósíthatósági tanulmány elkészítését kéri a vízügyi igazgatóságtól.
Több bűncselekmény miatt is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki autójával védőkorlátnak ütközött Kézdisárfalván. A fiatalember alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és miután balesetezett, elmenekült a helyszínről.
Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. A forgalom sokáig állt a baleset miatt.
Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.
Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.
A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.
A sportlétesítmény alapozási munkálatait pár hónap múlva befejezik, nemsokára látványosabb szakaszba ér az építkezés. Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka stratégiai beruházásnak számít, építését nem veszélyeztetik a megszorítások.
Tűz ütött ki egy családi gazdaság csűrjében a Kovászna megyei Dobollón csütörtök hajnalban, nem sokkal 4 óra után. A lángokkal órákon át küzdöttek a tűzoltók.
szóljon hozzá!