Értékszüret Kézdivásárhelyen

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

A céhes város legnagyobb rendezvényére, az Őszi Sokadalomra idén augusztus utolsó hétvégéjén, 28. és 31. között kerül sor. Sztárvendég az Edda Művek, a szervezők ismét az értékszüretre, azaz a kirakóvásárra és a színvonalas programkínálatra fektetik a hangsúlyt.

Bartos Lóránt

2014. július 01., 22:352014. július 01., 22:35

Tavaly 130 kirakodó jelentkezett az Őszi Sokadalomra, és ezt a számot idén is szeretnénk tartani, hiszen a termék- és a kézműves vásár az elsődleges profilja az Őszi Sokadalomnak – mondta Bokor Tibor polgármester a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón.

A céhes város elöljárója kifejtette, hogy ki szeretnének alakítani egy piaci részt is, ahol termelői áron be lehet majd szerezni a szezonális zöldséget, gyümölcsöt. „Ez a periódus egyben az eltevések, télire való felkészülés időszaka is” – mondotta Bokor, aki Ménessy Kinga Kitty főszervezőt kérte meg, hogy ismertesse a fellépőket.

„Úgy érzem, az idei programkínálatunk igen sokoldalú, igyekeztünk minden zenei irányzatot, illetve minden korosztályt kiszolgálni. Közkívánatra lépnek fel többen is a sokadalmi színpadon, ezek közül első és legfontosabb vendégünk az Edda Művek lesz” – mondta Kitty, aki kitért a többi koncertezőre is: fellép a Balkan Fanatik, a Takáts Tamás Blues Band, Kállay-Saunders András, valamint Péter Szabó Szilvia, a NOX együttes egykori énekesnője, a Dancs Annamari–Kerényi Miklós Máté duó, Szabó Balázs Bandája és Cserpes Laura. Nagy hangsúlyt fektettek a helyi zenekarokra is: koncertezik a Silver Proof, az Ego Sum és a MiniSnaps. Székelyföldről a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company, a sepiszentgyörgyi Mercedes Band és a székelyudvarhelyi Face Today lép fel a kézdivásárhelyi közönség előtt.

Idén a városnapokra 250 ezer lejt költenek, ezt szponzoroktól, területbérekből és a helyi költségvetésből áll össze. A fellépőkre szánt összeg felét az Edda Művek kifizetése jelenti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés