
Archív
Fotó: Pinti Attila
Túl szigorú feltételeket szabott meg a sepsiszentgyörgyi városháza az egyik volt cigarettagyári irodaépület koncesszióba adásához, most egy új szerződéstervezettel próbálják bevonzani a bérlőt. Eddig az Erdélyi Hagyományok Háza az egyetlen érdeklődő.
2025. augusztus 27., 14:252025. augusztus 27., 14:25
Az 1908-ban épült, több mint ezer négyzetméter alapterületű ingatlant a városvezetés elsősorban a hagyományok, hagyományos mesterségek átadására alkalmas térré szeretné átalakíttatni, és ehhez
Az Erdélyi Hagyományok Háza jelezte is érdeklődését, végül mégsem vettek részt a polgármesteri hivatal által kiírt első liciten, mert több feltételt is igen szigorúnak tartottak, tudtuk meg Sztakics Éva alpolgármestertől.
A versenytárgyalás nyertesének vállalnia kell, hogy 500 ezer euróból felújítja az épületet. Viszont ha valamilyen okból mégis a 49 év lejárta előtt megszűnne a szerződés (pl. mert a város más célra szeretné használni az ingatlant), akkor a bérlő szeretné a szerződésből hátralevő időre arányosan leosztott befektetését visszakapni.
Az épület éves bérleti díja 23 300 euró. Ezt sokallotta az érdeklődő intézmény, és legalább a felújítási munkálatok idejére engedményt kért.
Végül azt is kérte a potenciális bérlő, hogy ő maga is bérbe adhassa az épület kisebb felületeit (például egy büfé céljára).
Az észrevételeket a polgármesteri hivatal jogosnak tartotta, így a csütörtöki tanácsülésen a tenderfüzetbe foglalt új feltételekhez kéri a tanácsosok jóváhagyását.
Az önkormányzat vállalta, hogy
ha hamarabb megszűnne a szerződés, akkor fizeti a felújítás bizonyos részét,
a munkálatok idejére felére csökkentette a bért, hiszen az épületet valóban nem lehet ez idő alatt használni (de legtöbb 60 hónapos időszakra),
és rábólintottak a bérlési lehetőségre is
– tájékoztatott az alpolgármester.
Amennyiben a helyi tanács is úgy látja jónak, az új feltételekkel új licitet hirdetnek.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!