Elkezdődött a Nemzetközi Drámatábor

•  Fotó: Osonó Színházműhely

Fotó: Osonó Színházműhely

Az Osonó Színházműhely már hagyományosnak számító nemzetközi drámatábora július 15. és 20. között zajlik Kökösben. Az alkotótábor mottóját Pina Bausch német koreográfus egyik gondolata adta: „Én abban hiszek, hogy közelebb kellene kerülnünk egymáshoz” – mondta a tizenhét országból verbuvált művészeket tömörítő wuppertali társulat vezetője.

Szabó Enikő

2014. július 16., 13:542014. július 16., 13:54

2014. július 16., 15:332014. július 16., 15:33

„A tábor célja egy olyan helyzet megteremtése a színház ürügyén, amely egy intenzív létezés, a kommunikáció valamint a közös gondolkodás és alkotás megtapasztalására sarkallja a résztvevőket” – mutatott rá Fazakas Misi, a színházműhely vezetője. Hozzátette: a képzéseken ezúttal 30 erdélyi illetve magyarországi fiatal vesz részt. A tábor a Bethlen Gábor Alap, a Tiszta Formák Alapítvány és a Communitas Alapítvány támogatásával, valamint a kökösi Polgármesteri Hivatal és a Gábor Áron Általános Iskola összefogásával jött létre. Az idei táborba nyolcan érkeztek Magyarországról, és a táborlakók között vannak középiskolások, egyetemisták és fiatalokkal foglalkozó felnőttek is.

Az egy hetes szakmai program keretén belül, a résztvevők számára két csoportban folynak a foglalkozások: a színház-szakmai csoport tagjai Mucha Oszkár irányításával, míg a személyiségfejlesztő- önismereti csoportban résztvevők Fazakas Misi vezetésével ismerkedhetnek önmagukkal és a színházzal. A napi két műhelyfoglalkozás mellett, az intenzív tábor minden reggel a kitartást erősítő tornával és a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval indul, este pedig színházi előadások vetítésére és beszélgetésekre kerül sor.

A 18 hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett Osonó Színházműhely egy olyan független színház, amely szellemi műhelyként teret ad a fiatalok kortárs színházi kísérleteinek. Előadásainkat mind a világ nagyvárosaiban, Bangkoktól Hamburgig, mind Erdély számos településén bemutatták már.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe

Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.

Egyelőre nem tért vissza a medve a sepsiszentgyörgyi tó közelébe
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le

Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.

Előleget kértek, majd árat emeltek: csalással gyanúsított építőipari vállalkozókra csaptak le
2026. június 09., kedd

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak

Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.

Lányok, akik tizenévesen válnak anyává, és kisbabák, akikről már a születésükkor lemondanak
2026. június 09., kedd

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton

Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.

Címerművészeti kiállítás nyílik Baróton
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni

Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.

Hydrokov: hálózati ivóvízből tilos öntözni, medencét feltölteni
2026. június 08., hétfő

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson

Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.

Módosítanának a „mindenkiről csalót feltételező” szabályozáson
2026. június 07., vasárnap

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül

A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.

Szétszort rongyok a ruhagyűjtő kukák körül
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön

Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.

Katonai repülőgépekkel, ejtőernyősökkel gyakorlatozik a hadsereg Sepsiszentgyörgyön
2026. június 07., vasárnap

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma

Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.

Rekordot döntött a Székelyföldi Grafikai Biennáléra benevező alkotók száma
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés