
Fotó: Nagy D. István
Több mint 197 millió lejből gazdálkodik idén Kovászna Megye Tanácsa, és az alárendelt intézmények, ez kevesebb mint az elmúlt két évben, amikor európai uniós projekteket futtattak, de az azt megelőző évekhez képest nagyobb.
2016. január 31., 14:352016. január 31., 14:35
Tamás Sándor az önkormányzat elnöke a pénteki ülésen rámutatott, megnövekedtek a bérköltségeik, tavaly kétlépcsős, 12 majd 10 százalékos fizetésemelés volt, a törvényhozók is belátták, hogy nem lehet „csapnivaló fizetésekkel” a közigazgatásban tartani az alkalmazottakat.
A költségvetésből egyforma arányban költenek az intézmények fenntartására és fejlesztésre, a működésre elkülönített összeg felét pedig a szociális védőháló erősítésére fordítják. A tanácselnök elmondta, 1340 állami intézményekben nevelkedő gyerekről gondoskodnak, több mint száz férőhelyes idősek otthonát finanszíroznak, és idén kétszer írnak ki szociális pályázatot, hiszen a román kormány megnyirbálta az erre fordított pénzt, ezáltal nehéz helyzetbe hozva az otthoni idős- és beteggondozást ellátó karitatív szervezeteket.
Az infrastruktúra fejlesztés továbbra is prioritás, erre a büdzsé 19 százalékát fordítják. Tavaly 36 millió lejt költöttek a megyei utak korszerűsítésére, összesen 102 kilométernyi utat tudtak leaszfaltozni. Idén 41 millió lejt különítettek el erre a célra, hatszor annyit, mint a többéves átlag. A közbeszerzés már folyamatban van a Sepsiszentgyörgy- Illyefalva- Brassó megye határa forgalmas, de nagyon rossz állapotban levő út, valamint az új lécfalvi hulladékkezelő központhoz vezető szakasz korszerűsítésére. A fejlesztésre szánt összegből 16 százalékot, vagyis 11 millió lejt fordítanak a megyei sürgősségi kórház felújítására. Idén befejeződik a kórház európai alapokból történő korszerűsítése is, Tamás szerint fontosnak tartják, hogy versenyképes egészségügyi ellátást biztosítsanak. Idén különben a közösségépítés jegyében terveznek, több képzési lehetőséget biztosítanak, abban bízva, hogy ezáltal jobb megélhetést, kenyérkereseti lehetőséget teremtenek.
Kovászna Megye Tanácsának elnöke felidézte, hogy méhész-, sajtkészítő, kulturális rendezvényszervező, szakács, szabás- varrás, fazekas, bútorfestő, hegyvidéki mezőgazdász, biogazdálkodás, lovastréner, szociális gondozó és egészségügyi képzést szerveztek.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
szóljon hozzá!