Elfogadták a költségvetést – befejeződik a felfordulás Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Több, mint 133 millió lejből gazdálkodik Sepsiszentgyörgy önkormányzata 2016-ban – döntött hétfői soros ülésén a város önkormányzatának képviselő-testülete. Antal Árpád, a megyeszékhely polgármestere szerint idén is visszafogottan tervezték a város költségvetését.

Bencze Melinda

2016. február 02., 15:142016. február 02., 15:14

Sokkal több bevételt könyvelhet el Sepsiszentgyörgy önkormányzata év végén, mint, amit év elején tervezünk – jelentette ki Antal Árpád, a megyeszékhely polgármestere. Mint fogalmazott, idén is visszafogottan tervezték a költségvetést, így 133 millió lejnyi bevétellel számolnak, amely azon összegeket is tartalmazza, amelyeket az elmúlt évben sikerült megtakarítania a város önkormányzatának. Közel kétmillió eurót sikerült megspórolni, ezt az idén különböző beruházásokra fogják fordítani, amelyeket az utcák korszerűsítésével hangolnak össze – mondta Antal Árpád. Hozzátette, a 2015 végén – európai uniós pályázatokkal zajló munkálatokra – befizetett önrészeket, azaz több mint 8,5 millió lejt az idei évben kapja vissza az önkormányzat, ezen kívül pedig még 80 ezer lej van az intézmény kincstári számláján is.

Az elöljáró kifejtette, a költségvetési tételek során igyekeztek minden terület, így a sport, kultúra, közszolgáltatások, valamint az infrastrukturális beruházások finanszírozására elegendő pénzösszeget elkülöníteni. Mint fogalmazott, nem lesz csendes év ez sem, ugyanakkor a felfordulással járó beruházások elmaradnak. 2016-ban a már felásott utcák aszfaltozása következik, és az sem fog megtörténni, hogy egyszerre a város 25-30 pontján dolgozzanak egyszerre. Négy útszakasz, így a Hóvirág, az Aschermann Vendrei Ferenc, a Cserey Jánosné, illetve a Vadász utca is új aszfaltréteget kap 2016-ban, ezt részben az országos fejlesztési programon keresztül finanszírozzák. A Gyöngyvirág, valamint a Kós Károly utcák felújítása is várhatóan idén befejeződik.

Bálint József, a képviselő-testület tagja több olyan tételre is felhívta a figyelmet, amelyek a korábbi költségvetésekben is szerepeltek, így például: egy körforgalom rendezési terve a Csíki utcában 5-6 éve, a kilyéni és szotyori ravatalozóház 7 éve, és a három éve tervbe vett szépmezői reptér. Antal Árpád válaszában úgy fogalmazott: a szépmezői reptér elkészítését csak akkor kezdeményezték volna, ha a vidombáki reptér építése nem folytatódik. Elmondta, mivel az utóbbi helyszínen folytatták a munkálatokat, s már a kifutópálya is készen van, így nincs értelme Szépmezőn a nulláról kezdeni az építkezést. A további felsorolt tételekkel kapcsolatban kifejtette, objektív okok miatt nem valósultak meg, volt például olyan eset, ahol a területek jogi helyzete miatt nem lehetett építkezni, ám az azokra elkülönített pénzek az önkormányzat számláján maradnak évről-évre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés