
Fotó: Bús Ildikó
Egyelőre nincs álláslehetőség a diákok számára a nyári vakáció alatt, de a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója bizakodó. Az elmúlt években 30 körül volt a szünidő alatt foglalkoztatott fiatalok száma.
2014. június 24., 13:422014. június 24., 13:42
Annak ellenére, hogy állami támogatást kapnak a cégek, amennyiben diákmunkára alkalmaznak fiatalokat, egyelőre még nincsenek ilyen jellegű álláshirdetések az ügynökségnél – mondta Kelemen Tibor igazgató. A 16 évet betöltött fiatalokat különböző munkakörökbe alkalmazhatnák a cégek, akik 800 lejes minimálbért kell biztosítsanak a fiatalok számára. Ebből 250 lej megtérít az országos munkaerő-elhelyező ügynökség. A fiatalkorúakat 60 napig lehet alkalmazni, és naponta legtöbb 6 órát dolgozhatnak. Sepsiszentgyörgyön több vendéglő és kávézó keres munkatársakat, felszolgálókat, de többnyire teljes műszakban és hosszú időre. A tulajdonosok szerint még állami támogatással sem éri meg diákokat alkalmazni, mivel a nyári szezon gyorsan eltelik és utána ismét munkaerőt kell keresniük. Emellett a felszolgálók, pincérek esetében a szakmai tapasztalat is sokat számít a vendégek kiszolgálásában.
Téglás Ferenc, a Kovászna megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatóhelyettese ugyanakkor felhívja a végzősök figyelmét, hogy továbbra is fogadják a kérelmeket az ügynökségnél, hogy ezáltal a végzősök megkaphassák az állami támogatást. A regisztrált végzősök a törvény szerint havi 250 lejes juttatást kapnak, és amennyiben két hónap alatt sem találnak munkát, további hat hónapig folyósítják számukra a támogatást. A fél évig tartó támogatási időszak egyébként beleszámít a munkamezőn eltöltött időbe.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!