
Fotó: Nagy D. István
Hivatalos felszólításra, várnak a háromszéki magyar politikai alakulatok vezetői a pártszékházakra kitűzendő román zászló ügyében. Amíg nem érkezik az átirat, addig nem tesznek eleget a prefektus eddig csak szóban kinyilvánított elvárásának, miszerint a pártok székházaira kitűzetné a román nemzeti lobogót. Az EMNP talán nem is érintett az ügyben.
2014. január 24., 17:072014. január 24., 17:07
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke a Székelyhon.ro érdeklődésére elmondta, hogy a szövetséghez nem érkezett hivatalos átirat a prefektúrától ebben a kérdésben. Mindenesetre a törvényes háttérnek a napokban utánanéznek, de amíg hivatalos felkérés nem érkezik, biztos nem fogják kitűzni a román nemzeti lobogót a sepsiszentgyörgyi, Martinovics utcai székházra.
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének elnöke portálunknak kifejtette, nincs tudomása arról, hogy létezne ilyen törvényes kötelezettsége az általa vezetett alakulatnak. Emellett eddig a kormányhivatal egyetlen alkalommal sem jelezte, hogy létezne erre vonatkozó előírás. Ugyanakkor semmi esetre sem tűznék ki, „mivel mindaddig míg a székely szimbólumok ellen a kormányhivatal szabályos hadjáratot folytat, ne várják el, hogy a pártszékházra kihelyezzék a román lobogót” – fejtette ki az MPP háromszéki elnöke. A politikus úgy véli, abban a pillanatban, amikor a román hatalom felhagy a székely zászló elleni fellépésekkel, attól kezdődően lehetnek elvárásaik a román zászló használata kapcsán. Kulcsár Terza hozzátette: amennyiben törvényes előírás is kötelezné a politikai alakulatokat, hogy kifüggesszék a lobogót, ők akkor sem engedelmeskednének, mivel jogtalannak tartanak egy ilyen előírást. Mindenesetre várják a kormányhivatal átiratát.
Benedek Erika, az EMNP háromszéki szervezetének vezetője ismeretei szerint a politikai pártokra vonatkozó törvényben – valójában a zászlóhasználatra vonatkozó jogszabályról van szó (szerk.megj.) – talán létezik erre a kötelezettségre való utalás, de megerősíteni nem tudta. Az Erdélyi Magyar Néppárt szempontjából ugyanakkor tárgytalan a kérdés mindaddig, míg az alakulat háromszéki szervezetének nincs tulajdonképpeni székháza – magyarázta az elnök. „Már több rendben igényeltük az önkormányzattól, hogy székhelyet biztosítson – erre a párttörvény lehetőséget ad –, de ez eddig nem történt meg, így jelenleg is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székhelyén bérlünk egy irodahelyiséget, az alakulat tehát gyakorlatilag nem rendelkezik székházzal. Ez annyit jelent, hogy nem is lenne, hová kitűznünk a román zászlót, amennyiben tényleges kötelezettségünk lenne” – fejtette ki Benedek Erika.
Amint arról beszámoltunk, Dumitru Marinescu, Kovászna megye prefektusa csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy hamarosan mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), mind a Magyar Polgári Pártot (MPP), mind az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) levélben szólítja fel, hogy tegyenek eleget a törvényes előírásoknak, és tűzzék ki székházaikra a román nemzeti lobogót. Marinescu azt is kilátásba helyezte, hogy kényszerítő eszközökkel is fellép az ügyben, amennyiben a magyar alakulatok nem tesznek eleget a felszólításnak.
Erdélyben mindössze kilenc olyan épület áll, amelyet Makovecz Imre, a Kós Károly-i örökség éltetője, az organikus építészet magyar megteremtője tervezett. Sepsiszentgyörgyön megtekinthettük a három, nevével fémjelzett családi ház egyikét.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
szóljon hozzá!