Diszkriminatív a szociális lakások körbekertelése a Nép Ügyvédje szerint

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Az Oltmező utcai szociális lakások köré épített kerítés lebontását javasolja a Nép Ügyvédje a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak. A javaslatot azzal indokolják, hogy az intézmény indokolatlanul húzta fel a kerítést, és az diszkriminálja az ott élőket.

Bencze Melinda

2016. május 17., 15:312016. május 17., 15:31

A Nép Ügyvédje április 8-i javaslata alapján kiderül, hogy még a 2015. decemberében indítottak vizsgálatot az Oltmező utcai szociális lakások köré épített kerítést illetően. Az ombudsman arra hivatkozik, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat negatív megkülönböztetést alkalmazott ott élők esetében, mivel indokolatlanul építették a kerítést, valamint az építmény szolgálja azt a célt, amellyel a szükségességét magyarázta a polgármesteri hivatal. „Magyarok, román és roma nemzetiségűek is élnek az említett sárga és zöld tömbházakban az Oltmező úton, és mindannyian úgy vélekednek: a kerítés, – amely felhúzását a polgármesteri hivatal engedélyezte – a börtön falához hasonlít” – olvasható a közleményben. A Nép Ügyvédje kifejti, az elkerítésnek nincs pozitív hozadéka, ugyanakkor ellentmond az esélyegyenlőség elvének, mivel az amúgy is hátrányos helyzetben élőket még jobban elszigetelik ezzel.

Mint ismeretes, az Oltmező utca 9, 11, 12, 13 és 15 szám alatti ingatlanokat még tavaly kertelték körbe, illetve az oda belépők kilétének ellenőrzése céljából kapusfülkét is kialakítottak. Akkor Sztakics Éva, a megyeszékhely alpolgármestere elmondta, a szociális lakások működési szabályzat is előírja, hogy a látogatóba érkezők csak személyazonossági igazolványuk felmutatásával léphetnek be a tömbházak területére, továbbá éjszakára sem maradhatnak: legkésőbb 22 órakor távozniuk kell, legkorábban pedig reggel 6 órakor érkezhetnek.

A szociálisan hátrányos helyzetűek támogatását célzó lakások bére ellenében be kell tartaniuk az ott élőknek ezeket a szabályokat, ám korábban számos kellemetlenséget okozott azok megszegése – mondta korábban Sztakics Éva. A tapasztalatok alapján a kerítés felhúzása előtt bár a működési szabályzatot mindenki elfogadta aláírásával, mégsem tartotta be, éjszakára pedig több olyan személy is tartózkodott, akinek nem volt erre jogosultsága. A kapuszolgálat és a kerítés tehát az önkormányzat hivatkozása alapján a rend fenntartását segíti elő, növeli a lakók biztonságát, illetve azt is megakadályozza, hogy a tömbház előtt játszó gyermekek kifussanak az ingatlan előtt elhaladó forgalmas országútra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés