
Fotó: ISU
Ez év elejétől hét speciális járművel bővült a Kovászna megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének, valamint az ehhez tartozó SMURD egységek felszerelése – számolt be Raluca Dumut, az intézmény szóvivője. Hozzátette: ezáltal a mobil bevetési egységek, valamint az elsősegélyt és orvosi ellátást nyújtó egységek válaszideje átlagosan két percet csökkent.
2014. június 18., 14:062014. június 18., 14:06
Az új felszerelések a sürgősségi ellátás korszerűsítéséért elnevezésű projekt finanszírozása a Regionális Operatív Program keresztül történt, és haszonélvezői a Központi régió megyéi, tehát Fehér, Brassó, Hargita, Maros, Szeben és Kovászna megye – fejtette ki a megbízott szóvivő. Közölte, hogy a program keretében Kovászna megye négy vízzel és habbal dolgozó nagykapacitású terepjárműhöz jutott. Ebből kettő elsősegélynyújtáshoz használható, 4X4 meghajtású mentőautó. Beszereztek még négy vízzel és habbal dolgozó kiskapacitású terepjárművet, továbbá egy vízzel és habbal tüzet oltó nagykapacitású terepjárművet is. A Kovászna Megye Tanácsa által két százalékban támogatott projekt összértéke mintegy 3,5 millió lej.
A megvásárolt speciális gépjárműveket a természeti csapások, ipari, biológiai, társadalmi, tűz és erdőtűz okozta károk csökkentésére használják, a nehezen elérhető területeken is, valamint az összes olyan sürgősségi esetben, amely orvosi ellátást igényel. Ezáltal az elsősegélyt és orvosi ellátást nyújtó egységek átlag válaszideje 16-ról 13,57-percre csökkent vidéken, a városokban 5,49 perc helyett egy perccel hamarabb kezdhetik a beavatkozásokat.
Az új járműpark a mobil bevetési egységek átlagos válaszidejét a vízzel és habbal dolgozó járművek esetében vidéken az átlagos 23 percről 21-re csökkenti, és a városok területén 10 percről kevesebb mint kilenc percre – összegzett Dumut.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!