Csak az időjárás akadályozza a nagyajtai híd felújítását

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Átvették a munkások a terepet és szerdán kezdték volna a helyieknek régóta problémát okozó nagyajtai híd rehabilitálását, azonban az azt megelőző éjszaka történt esőzések miatt halasztaniuk kellett a munkálatokat. 

Bencze Melinda

2014. július 23., 21:532014. július 23., 21:53

2014. július 23., 21:532014. július 23., 21:53

A nagyajtai híd használhatatlan állapotáról már többször is beszámoltunk, amelynek felújítását Kovászna Megye Tanácsa vállalta át a nagyajtai önkormányzattól. 

Kovács Ödön megyemenedzser érdeklődésünkre elmondta, csütörtökön betontömbbel zárják le a hidat, és nekifognak a bontásának is. Kifejtette, hogy valóban szerdán szerettek volna nekifogni a munkálatoknak, ám a keddről szerdára virradó éjszaka alatt akkora mennyiségű csapadék esett, hogy az Olt folyó magassága egy métert emelkedett. Ennek okán a munkások jelezték szerda reggel, hogy nem tudják megkezdeni a munkálatokat és egy napot csúsznak.

Arra a kérdésre, hogy mikorra készül el az új, Nagyajtát Apácával összekötő több mint 100 méter hosszú híd, a megyemenedzser elmondta, öt hónapos munkának kellene lennie, de nagyban függ az időjárástól is. Elmagyarázta, hogy a legfontosabb a folyamat elindulása, ez pedig megtörtént, hiszen a munkások ott vannak, végzik a dolgukat. Hozzátette, az időjárás egy olyan tényező, amely sajnos befolyásolhatja a kivitelezés időtartamát.

A híd különben már négy éve problémát okozott a helyieknek, ugyanis egy nagyobb árvíz alkalmával megrongálódott és életveszélyessé vált. Több alkalommal zárták le sorompóval és földkupacokkal az útügy munkásai, azonban ennek ellenére továbbra is használták az ott lakók. Ezt követően két kilenc tonnás betontömbbel zárták el az átjárást decemberben, amely intézkedés egész Erdővidék felháborodását váltotta ki, mivel a híd a legrövidebb útszakaszt biztosította azok számára, akik Erdővidékről Brassóba, vagy onnan vissza szerettek volna jutni.

A felújítás során az utazóknak két lehetőségük lesz az említett táv megtételére, a személygépkocsik és a legtöbb 3,5 tonna teherbírású haszonjárművek Bölön irányából, míg a teherautók Ágostonfalván keresztül utazhatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés