
Fotó: Nagy D. István
Két tényre is rávilágított a Civilek Háromszékért Szövetség által hat hónap alatt elvégzett felmérés: az átláthatóságon van mit javítaniuk a közintézményeknek, és a civil kontrolt is erősíteni kell Háromszéken. A vonatkozó jelentést hétfőn mutatták be.
2014. január 27., 18:042014. január 27., 18:04
A felmérés – melynek Civil Jelentés néven összefoglalt eredményét Berecki Kinga, a CIVEK elnöke ismertetett hétfőn – célja az volt, hogy minél pontosabb képet mutasson a háromszéki önkormányzatok és állami intézmények tevékenységének átláthatóságáról. Ezzel párhuzamosan a felmérés készítői a civil szervezetek kontrollképességét is mérték. Mint kiderült, bár az eredmények viszonylagosak, a végkövetkeztetés az, hogy mindkét téren van mit pótolni Kovászna megyében. A célcsoportok között a megye önkormányzatai – beleértve Kovászna Megye Tanácsát –, a környezetvédelmi hivatal, a mezőgazdasági igazgatóság, a foglalkoztatási ügynökség, valamint a közpénzügyi igazgatóság szerepeltek – a civil kontroll vonalon pedig több mint száz szervezet.
A múlt év júniusa és decembere közötti adatszerzés során a közérdekű információk ügymenetét, az igényelt információk tartalmi minőségét, valamint a honlapokat vizsgálták.
Berecki Kinga elmondása szerint mind az önkormányzatok, mind pedig az intézmények szintjén több hiányosságot is tapasztaltak. Az eredmények változók: míg Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata esetében a közérdekű információk a honlapon viszonylag könnyen meglelhetők, sok polgármesteri hivatal esetében ez problémás. Emellett majdnem mindenhol gondok vannak az anyanyelvhasználat kérdésével. A legtöbb magyar nyelvű beadványra ugyanis román nyelven érkezik válasz.
Szintén hiányosságokat tapasztaltak a civil szervezetekkel való kapcsolattartás terén, illetve a szervezeteknek kiírt pályázatok kritériumrendszere, a támogatások odaítélése terén. Nem túl rózsás a helyzet ugyanakkor a kérések elbírálása terén sem, a leadottak mindössze egynegyedére érkezett válasz, míg a panaszleveleknek is mindössze a felére. Emellett az éves jelentések kevéssel több mint negyedéhez kaptak hozzáférést a jelentés készítői. A közmeghallgatások terén sem állnak túl jól az önkormányzatok és közintézmények, ezek aránya ugyanis negyven százalék alatti. Egy másik tapasztalt probléma a hiányos adatközlés.
A civil szervezeteknek is van mit pótolni, egyrészt elenyésző azoknak a száma, amelyek állandó kapcsolatban vannak az önkormányzatokkal, valamint elég alacsony azok száma is, amelyek nyomásgyakorlásba belemennének, ha látnák eredményét. Viszont magas azon szervezetek aránya, amelyek helyi vagy regionális szinten támogatásban részesültek.
Az adatok tükrében a CIVEK úgy véli, a közigazgatás átláthatósága alacsony szintű, az intézmények pedig nem nyitottak a civil társadalom irányába. A másik oldalon a szervezetek sem gyakorolják a törvény által is biztosított kontroll szerepüket. A szövetség a civil szféra megerősödésében látja a megoldást.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!