
Bonnie Tyler walesi énekesnő jelenlétében tartották a vasárnap zárult 25. Szent György Napokat kiértékelő sajtótájékoztatót hétfőn.
2016. április 25., 17:452016. április 25., 17:45
A maksai Benke Kúriában tartott rendezvényen a városnapok egyik szármeghívottja rendkívül meleg hangon beszélt a városról és a véleménye szerint 40 ezres közönségről.
A „rekedt hangú”, Rod Stewart „női változataként” is emlegetett énekesnő azt mondta, vendégszeretőknek és melegszívűeknek látja a sepsiszentgyörgyieket. A sztármeghívottnak a Guzsalyas Alapítvány tagjai által kézzel készített nyakéket adott ajándékba Sepsiszentgyörgy önkormányzata.
Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester úgy fogalmazott, fontos továbbvinni azt 25 évvel ezelőtt meghirdetett alapelvet, amely szerint a Szent György Napok kapocs a helyi románság és magyarok között, hogy ne csupán rombolni, hanem építeni is tudjanak a két nemzet tagjai. Az alpolgármester szerint a városnapok sikerét az is szavatolja, hogy törekszenek a városlakók kéréseire tekintettel lenni, igényeiket kielégíteni.
A 268 programpontból egy maradt el, az Országos Amatőr Asztalitenisz Szövetség elhalasztotta a Top-Spin Egyesület által szombatra tervezett versenyt, a többi esemény a programnak megfelelően zajlott le – összegzett Erdély András, a városnapok sajtószívóvivője. Hozzátette, az elmúlt évben átalakult főtér megközelítőleg négyszeresére növelte a nézőtér befogadóképességét. A 2016-os Szent György Napok költségvetése gyakorlatilag megegyezik a tavalyi kiadáséval: 1,2 millió lejre rúgott. Ebből az önkormányzat 700 ezer lejt különített el, a többi támogatásokból, helybérlésekből, jegyekből gyűlt be.
Egyes eseménysorozatok ugyanannyiba kerültek, mint a tavaly, például a nagyszínpad, és a Kultúrkert fellépői, a kulturális hét kevéssel meghaladta az elmúlt év kiadásait tavalyhoz képest, de volt olyan rendezvény is, amire szinte pontosan kétszer annyit költöttek, így például a kARTa Session – sorolta Erdély András.
Bár többen várták és hallani akarták, Antal Árpád polgármester nem kívánt szólni a záróünnepségen. Egyrészt nem tartotta „sportszerűnek”, hogy miután a szervezésből tisztségéből való felfüggesztése okán kimaradt, mégis reflektorfényben legyen – mondta Erdély András. Hozzátette, a polgármester nem állt ki a színpadra azért sem, mert túl közel van a választási kampány, és ő már bejelentette, hogy indul újabb mandátumért, s nem szeretné, ha kampányrendezvényként értékelnék a helyiek a városnapokat.
„Nem utolsó sorban azért is jó, hogy Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok zárta a 25-ik Szent György Napokat, mert az egykori alpolgármester az összes városnapok szervezésében meghatározó szerepet vállalt, és ezt a megtiszteltetést bizonyosan megérdemli” – tolmácsolta Antal Árpád szavait a szóvivő. A városnapokat lebonyolító Városimázs iroda tevékenységét Barta Mónika és Knop Ildikó irányította, a Szent György Napok előkészítő fázisában ugyanakkor 40 ember dolgozott, míg a kivitelezésben 120 ember vett részt, ebből 40 önkéntes. A több mint egy hétig tartó rendezvénysorozat lézerhow-val és lampioneregetéssel zárult.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!