Bonnie Tyler és világrekord-kísérlet a Szent György Napokon

Bonnie Tyler lesz az április 16–24. között zajló 25. Szent György Napok kiemelt nagyszínpadi fellépője. Az LGT-dalokat előadó Zenevonat is a városünnep meghívottja. Változásokat is jelentettek be a szervezők.

Bencze Melinda

2016. március 24., 16:312016. március 24., 16:31

2016. március 24., 16:322016. március 24., 16:32

Kiegészült a Szent György Napok főszínpadának fellépő listája: a Black Velvet és a Deladap formáció április 22-én, Bonnie Tyler, a Snaps és Luiza Zan. illetve a Zenevonat április 24-én lép fel – jelentette be Erdély András, a városnapok szóvivője. Orbán-Barra Gábor triálkerékpáros idén is megpróbál egy Guinness-világrekordot felállítani: az 555 éve városi rangú Sepsiszentgyörgy tiszteletére legalább 555-szor kíván helyben ugrálni kerékpárjával. Az érvényben lévő világrekord 495 ugrás, a kísérletet szombat délután hajtja végre a városnapok nagyszínpadán – fogalmazott Erdély András.

A szóvivő felhívta a figyelmet egy műsorváltozásra is: a Nagyváradi Állami Filharmónia Michael Haydn kamarazenekara április 17-én, 17 órától nem a korábban bejelentett helyszínen, azaz nem a Krisztus Király templomban, hanem a Belvárosi Református templomban ad hangversenyt. A korábbi bejelentés ellenére ugyanakkor a Kulturális Szervezőiroda mellett online is jegyet lehet váltani a Bogányi koncertre.

A Marosvásárhelyi Színház Tompa Miklós Társulatának Rendezés című előadására leálltak a jegyárusítással, mert kiderült: speciális alakú nézőteret kell kialakítani a darabhoz. A Rákász Gergely koncertre és a Berecz András produkcióra sem árulnak belépőket még, mert nem érkeztek meg a művészek saját jegyei. A Nagyváradi Szigligeti Színház Csiky Gergely Buborékok című produkció délutáni előadására csak a Kulturális Szervezőirodában lehet jegyet váltani, míg az esti előadásra a Jegymesteren.

Erdély András jelezte, a telefonon vagy a Kulturális Szervezőirodában személyesen lefoglalt jegyeket legkésőbb április 7-ig fel kell venni, ennek hiányában követően a jegyeket újraértékesítik. A templomokban tartott koncertekre, előadásokra hely nélküli jegyek vannak, ezért nincs lehetőség előjegyeztetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés