
Beteltek a helyek a Sic Feszt táborba, így nem fogadják már a jelentkezőket. Az esti koncertekre és előadásokra azonban minden érdeklődőt várnak a szervezők.
2014. július 23., 14:252014. július 23., 14:25
2014. július 23., 14:252014. július 23., 14:25
A Háromszéki Szabadegyetemként ismert ifjúsági tábornak idén Csomakőrös ad otthont, a rendezvényre pedig napok alatt beteltek a helyek – tájékoztattak a szervezők. A faházikókba és sátrakba több mint háromszáz fiatalt helyeztek el, így nem tudnak több résztvevőt fogadni. Ugyanakkor az előadások és koncertek mindenki számára nyitottak, valamint a műhelymunkákon kívül történő programokra is várják az érdeklődőket – mondta Szakáli Zalán sajtófelelős.
Az idei szabadegyetemen különböző témákat dolgoznak fel, lesz gazdasági sátor, fiatal pedagógusok találkozója és mezőgazdasági sátor is. A Business Sátorban gyakorlati és interaktív előadás keretén belül ismerhetik meg a résztvevők a helyi marketing sajátosságait és az ezekben rejlő lehetőségeket. A fiatal pedagógusokat műhelymunkákra és előadásokra várják, míg az AgroSic sátorban mezőgazdászokkal, agrármérnökökkel találkozhatnak a fiatalok.
Az egyhetes tábor alatt koncertek is lesznek helyi és magyarországi fellépőkkel, itt lesz a Face Today együttes, a Zanzibár és a Bagossy Brothers is. A szórakozáson kívül a táborlakóknak érdekes előadásokban és műhelymunkákban lesz részük a diákmunka és önkéntesség kapcsán, illetve különböző vetélkedőkön vehetnek részt, sportolhatnak, fürödhetnek a medencében, zumbázhatnak és kipróbálhatják a paintballt is, a hosszú nap után pedig egy igazán kreatív „Sic-chill” sátorban pihenhetnek. A táborra augusztus 7 és 10 között kerül sor.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!