Berde Mózsa-szobrot állítanak Sepsiszentgyörgyön

Berde Mózsa egykori kormánybiztosnak állítanak szobrot születése kétszázadik évfordulója alkalmából a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parkban. A Hármas Alapítvány kezdeményezését az unitárius egyház és a megyeszékhelyi önkormányzat egyaránt támogatja.

Bencze Melinda

2016. augusztus 29., 17:032016. augusztus 29., 17:03

2016. augusztus 29., 17:062016. augusztus 29., 17:06

Célunk, hogy méltó emléket állítsunk a háromszéki önvédelmi harc egyik meghatározó, ám a köztudatban kevésbé ismert személyiségének, aki a kiegyezés után tevékenységével, végrendelete alapján pedig vagyonával állt a közjó szolgálatába – fogalmaz a szobor elhelyezésével kapcsolatos indoklásában Ferencz Csaba, a Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány (Hármas Alapítvány) tagja.

Berde Mózsa székely nemesi családban született, Székelykeresztúron és Kolozsvárott tanult. Jogi pályára lépett és ügyvéd lett Kolozsváron, 1848-ban országgyűlési képviselő, majd erdélyi kormánybiztos lett.

Ferencz Csaba tudatta, a szoborállítást az Erdélyi Unitárius Egyház kétezer lejjel, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala pedig több mint 153 ezer lejjel támogatja.

Az elmúlt évben öttagú bizottság alakult az alapítvány és a helyi önkormányzat tagjaiból, augusztusban pályázatot hirdettek, amelyre november 15-ig hét képzőművész nyolc alkotásának makettje érkezett be. A munkákat a József Lajos Közösségi Házban állították ki, majd újabb nyolc személyt kértek fel a győztes terv kiválasztásának folyamatához. A pontszámok összeszámolását követően Harmath István alkotása nyerte el a szakmai zsűri tetszését. Az önkormányzat és a Hármas Alapítvány által kötött partnerségi szerződés értelmében a szobor állítását, illetve a szükséges engedélyek beszerzését az alapítványnak kell intéznie. A kormánybiztost megörökítő szobor az Erzsébet-parkban, a Bod Péter Megyei Könyvtár előtt található lépcsőknél kap helyet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Hatékonyabb segítségnyújtás a bajba jutott gyerekeknek

Mobilcsapatot hoz létre a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság azzal a céllal, hogy hatékonyabban válaszoljon az elhanyagolt, bántalmazott gyerekekről szóló bejelentésekre. A szolgáltatást a 119-es hívószámmal kapcsolják össze.

Hatékonyabb segítségnyújtás a bajba jutott gyerekeknek
Hirdetés
2025. december 28., vasárnap

Háromszázzal több család jut vezetékes vízhez Kovásznán

Bár az utcafelásások, ideiglenes forgalomkorlátozások, az ivóvíz-szolgáltatás akadozása idén okozott bosszúságot Kovászna város lakóinak, az mindenképp jó hír, több mint háromszáz új háztartás csatlakozhat a vízhálózathoz.

Háromszázzal több család jut vezetékes vízhez Kovásznán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: ezekre figyelmeztetnek a tűzoltók

Az ünnepi időszak idején megnő a tűzesetek és más veszélyhelyzetek kockázata, ezért a Kovászna megyei katasztrófavédelem a szálláshelyeken és az otthoni karácsonyi díszítés során betartandó legfontosabb biztonsági szabályokra hívja fel a figyelmet.

Ünnepek biztonságban: ezekre figyelmeztetnek a tűzoltók
2025. december 23., kedd

Sepsiszentgyörgyi diákok, akik kiérdemelték a város elismerését

A Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum öt diákjának teljesítményét díjazta Sepsiszentgyörgy városi tanácsa karácsony előtti utolsó ülésén. Antal Árpád polgármester a tanácsülés végén röviden értékelte az idei évet is.

Sepsiszentgyörgyi diákok, akik kiérdemelték a város elismerését
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Ígéretekkel tele a padlás, tartós megoldásra van szükség az árvízproblémák kezelésére

Az összehangolt munkának köszönhetően a korábbinál gyorsabban tudtak beavatkozni a tavaszi árvízkor, a hosszú távú cél azonban a megelőzés lenne. Kovászna megye prefektusa ezért megvalósíthatósági tanulmány elkészítését kéri a vízügyi igazgatóságtól.

Ígéretekkel tele a padlás, tartós megoldásra van szükség az árvízproblémák kezelésére
2025. december 22., hétfő

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett, majd elmenekült a helyszínről

Több bűncselekmény miatt is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki autójával védőkorlátnak ütközött Kézdisárfalván. A fiatalember alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és miután balesetezett, elmenekült a helyszínről.

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett, majd elmenekült a helyszínről
2025. december 22., hétfő

Egy kisfiú hallásáért tartanak jótékonysági estet

Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.

Egy kisfiú hallásáért tartanak jótékonysági estet
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. A forgalom sokáig állt a baleset miatt.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
2025. december 18., csütörtök

A gyerekeké volt ez az esztendő Kovászna megyében

Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.

A gyerekeké volt ez az esztendő Kovászna megyében
2025. december 18., csütörtök

A középkori falfestészet nyomában – Jánó Mihály könyvbemutatója

Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.

A középkori falfestészet nyomában – Jánó Mihály könyvbemutatója
Hirdetés