Egyre több szervezet, közintézmény, és közszereplő hívja fel a figyelmet az Igazság Napjára, és kérik a magyarokat, vegyenek részt a tüntetésen. Bedő Zoltán sepsiszentgyörgyi író, publicista is felhívással fordul a közösséghez.
2012. augusztus 28., 10:542012. augusztus 28., 10:54
2012. augusztus 28., 11:422012. augusztus 28., 11:42
A szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében, Bedő Zoltán a magyarságot szólítja meg, arra kérve az embereket, hogy vegyenek részt a szeptember elsejére szervezett Igazság Napján. Bedő Zoltán, kezdetektől kiáll a Mikó-ügy mellett, és aktívan részt vesz a Sánta Imre lelkész által kezdeményzett tüntetéseken is. Most a helyi lakosokat kéri, hogy szombaton déli 12 órakor vegyenek részt a Sepsiszentgyörgyre meghirdetett tiltakozó megmozduláson.
„Aljas támadás érte nemzeti közösségünket, mi pedig vértelen harcot folytatunk szellemi kincseink, otthonunk, szülőföldünk megőrzése érdekében. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaállamosítására tett kísérlet, csak egyik, de nagyon fontos mozzanata, az ellenünk folytatott hadjáratnak, és ha nem tanúsítunk kellő elszántságot a védelmében, a hatalom újabb lépéseket fog tenni ellenünk. Vannak olyan történelmi helyzetek, mikor kiállás helyett lapulni, és a szó kimondása helyett hallgatni bűn, mert ezzel gyávaságból, nemtörődömségből, vagy kényelemből, bizonytalanná tesszük az erdélyi magyar jövőt” – írja levelében.
Egyre nagyobb terhet ró az árkosi községvezetésre a medvék jelenléte. A vadak már korábban is megközelítették a települést, de számuk egyre aggasztóbb: május közepe óta már öt medvét kellett elszállítani.
A hűvös, esős május sok gólyafióka életét követelte, a sokak által csodált madaraknak azonban az utóbbi időben tapasztalt tartós szárazság és a szeles idő sem kedvezett. Háromszéken idén már több gólyát is mentettek a civilek.
Sürgős pénzátutalásra kérte egy állítólagos kolléga két Sepsiszentgyörgyi áruház alkamazottait: szolgálati telefonjukon utasította őket arra, hogy tegyék letétbe a pénzt egy bankautomatába. Bevált a trükkje, jelentős pénzösszeget lopott el.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyóra.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
szóljon hozzá!