A gyorshajtás megfékezéséért szervezett egész Kovászna megyére kiterjesztett ellenőrző akciót a múlt héten és a hétvégén a közlekedésrendészet. A megelőzési akciók ellenére még mindig vannak, akik alkoholos befolyásoltság alatt közlekednek a közutakon.
2014. május 27., 16:282014. május 27., 16:28
2014. május 27., 16:312014. május 27., 16:31
Kilenc, videokamerával ellátott korszerű radarkészülékkel dolgoztak a hétvégén – tájékoztatott Nicoleta Marin. A rendőrségi szóvivő elmondta, 120 bírságot róttak ki szabálysértésért, ebből 75-öt a megengedett sebességhatár átlépéséért. Ittas vezetésért egy gépkocsivezetőnek bűnügyi iratcsomót állítottak össze, illetve felfüggesztettek egy vezetői jogosítványt, valamint három forgalmi engedélyt – közölte Nicoleta Marin. A baleset-megelőzések érdekében a közlekedésrendészet egy másik, múlt heti akciója során a gyalogosforgalmat is ellenőrizték. Két nap alatt 87 bírságot róttak ki a nem kijelölt helyen való átkelésért, illetve az úttesten való közlekedésért.
Nicoleta Marin a hétfői közúti eseményekről is beszámolt, említve azt a két balesetet is melyek során kerékpárosokat gázoltak el. Sepsiszentgyörgyön a Csiki és Grigore Bălan utcák kereszteződésében hétfőn egy 62 éves autóvezető nem adott elsőbbséget egy biciklisnek, elgázolva azt. A 41 éves kerékpározó férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, azonban az alkoholteszten kiderült, hogy az áldozat erős alkoholos befolyásoltság alatt áll. A rendőrségi szóvivő szerint minden balesetben résztvevő személyt alkoholszondás vizsgálatnak vetnek alá. A jelenlegi törvénykezés szerint a biciklisre 510 és 680 lej közötti pénzbírságot szabhatnak a 1,16 milligramm/literes alkoholszintje miatt.
Szintén hétfőn Kézdivásárhelyen is elütöttek egy kerékpárost. A 25 éves nőt könnyű sérülésekkel szállították kórházba. Sem a gépkocsivezető, sem a biciklis nem volt alkoholos befolyásoltság alatt. Idén egyébként 34 súlyos baleset történt Kovászna megyében, mely négy halálos áldozatot követelt. Ezekben az esetekben 35 személy súlyos, heten könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A rendőrségi szóvivő rámutatott, hogy az ellenőrzések folytatódnak a közeljövőben is.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!