
Ötödik alkalommal szervez babakocsis gyalogtúrát Sepsiszentgyörgyön a Tipe Tupa Egyesület. A családi rendezvényen gyerekfoglalkozások, vetélkedők is helyet kapnak.
2014. május 28., 16:072014. május 28., 16:07
2014. május 28., 19:352014. május 28., 19:35
A Tipe Tupa Egyesület ötödik alkalommal szervez babakocsis gyalogtúrát és családi programot a Sportnapok keretében Sepsiszentgyörgyön – tájékoztatott Szabó Enikő, az egyesület munkatársa. A gyalogtúra az Erzsébet park játszóterétől indul június elsején reggel 10 órakor. A túra egyik célja a város babakocsival való közlekedési lehetőségeinek szemrevételezése. Az Erzsébet park felső részén ki van ugyan alakítva feljáró, viszont még mindig számos olyan szakasz található a városban, ahol nehéz a haladás, hiányoznak a lejárók, illetve magasak a szegélykövek.
A babakocsival vagy hordozóval is megtehető táv hozzávetőleg 1,5 kilométer, melyet fél óra alatt tesznek meg a szülők. A gyalogtúrát Dulányi Szidónia pszichológus vezeti. Az érkezés helyszíne a kis stadion háta mögötti zöldövezetben lesz, ahol a legkisebbek számára sportvetélkedőket szerveznek. A szakszerű foglalkozásokat Albu Enikő testnevelő tanár vezeti, munkáját Forró Lilla és Veress Enikő testnevelők segítik.
A rendezvény igazi családias programot ígér, mozgásra és közös kikapcsolódásra buzdítja a bekapcsolódókat. Tavaly mintegy 70 felnőtt és legalább ugyanennyi gyerek vett részt a Sportnapok baba- és kisgyerek programjain.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!